Erdő Péter: hisszük a halottakkal való találkozás nagy kegyelmét
Az elhunyt szeretteinkkel való találkozás reményéről, az értük mondott ima és emlékük őrzésének fontosságáról beszélt halottak napján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

Erdő Péter úgy fogalmazott, Mindenszentek és halottak napja egymást kiegészítő ünnepek, hisszük ugyanis a holtak feltámadását és az örök életet. Vannak, akik haláluk után rögtön a mennyországba jutnak, mások bűneik miatt földi életük után a "tisztulás állapotában" vannak. A halottak napján értük mondott ima a mennyországba vágyó reménnyel és az Isten irgalmába vetett bizalommal van tele - mondta.
"Hisszük a holtakkal való találkozás nagy kegyelmét" - jelentette ki.
A bíboros középiskolai tanárának halálát felidézve arról beszélt: hiszi, hogy van kapcsolat a halottak és az élők között, és azt is, hogy ez a kapcsolat "Isten színe előtt zajlik". Mert Isten valamennyiünket a magáénak ismer - mondta.
Erdő Péter úgy folytatta, hiszi, hogy számít, hogyan él valaki itt a földön, de azt is tudja, hogy az örök életben "találkozni fogunk mindazokkal, akik Isten irgalmából végül az örök boldogságba jutnak". "A szentek közösségében majd velük együtt fogjuk dicsérni Istenünket" - fogalmazott.
Fontosnak nevezte, hogy megemlékezzünk saját "kedves halottainkról" és azokról is, akikre már senki sem emlékezik.
Azt kérte, legyen az emlékezés érzékelhető mindenki számára, legyenek gyertyák a sírokon és az otthonainkban is. Ne hagyjuk, hogy halottaink emléke elenyésszen itt a földön (kapcsolódó debreceni vonatkozású korábbi cikkünk: https://dextra.hu/debrecen/nem-csak-a-halottakat-de-a-temetot-magat-is-megilletne-a-kegyelet), és Jézus Krisztus "halála és feltámadása kössön össze minket az örök boldogságban is" - mondta a bíboros.
- Cimkék:
- halottak napja
- Mindenszentek napja
- Erdő Péter
- bíboros
- esztergom-budapesti érsek
- ima
- halottak
- emlék