Félidőben még iksz volt, végül a DVSC II nyerte a rangadót
A DVSC II sorozatban hatodik győzelmével megerősítette negyedik helyét tabellán. Közvetlenül a szombaton szintén győztes DEAC mögött.

A labdarúgó NB III. 14. fordulójában Pallagon fogadta vasárnap a DVSC második csapata a Gödöllő együttesét. A mérkőzés előtt a két csapat a tabella negyedik és ötödik helyét foglalta el, így előzetesen nem ígérkezett könnyűnek az összecsapás.
Csaknem egy időben a "nagyok" idegenbeli meccsével, a kis Loki is értékes győzelmet aratott. Félidőben még Pallagon is döntetlen volt az állás, akárcsak Felcsúton az NB I-es listavezető stadionjában. A végén mindkét helyszínen debreceni győzelem született, az egyetlen különbség hogy míg Dzsudzsákék 3-1-re, addig az NB III-as gárda "csak" 2-1-re nyert.
A DVSC II. sorozatban hatodik győzelmével megerősítette negyedik helyét tabellán. Közvetlenül a szombaton szintén győztes DEAC mögött.
DVSC II - Gödöllő 2-1 (1-1)
Pallag, 200 néző. Vezette: Kiss M.
DVSC II: Tuska – Vincze, Gyenti, Szakál, Antonijevic (László, 84.) – Kis, Farkas, Kiss (Ibrahim, 84.), Kovács (Lovas, 84.), Sánta (Szakács, 29.) – Kaye (Regenyei, 75.). - Vezetőedző: Joó Zsolt
Gól: Kovács T. (27.), Farkas T. (60.), illetve Béres (44.).
Termálfürdő FC Tiszaújváros - DEAC 0-1 (0-0)
DEAC: Stankovics – Vincze, Herczku, Lénárt – Maruscsák (Szatmári, 56.), Lakatos (Soltész, 71.), Bertus, Czimer-Nyitrai (Kelemen, 56.) – Bökönyi (Duboczki, 90.), Burai, Fekete (Török, 56.). – Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gól: Bökönyi (86.)
Tarpa SC - Hajdúnánás FK 2-2 (0-2)
Hajdúnánás: Urbán – Takács, Pelles G., Tóth B., Pelles D., Bohács (Pinczés, 92.), Tóth S. (Csubák, 67.), Varga D., Gellén, Daróczi, Tóth D. – Vezetőedző: Vígh Ferenc
Gólok: Maksaiev (47.) és Kolesnyik (61.), illetve Pelles Gábor (34. és 37.)
A tabella:
1. Ózd 36
2. Cigánd 35
3. DEAC 29
4. DVSC II 28
5. Mátészalka 23
6. Gödöllő 22
7. Kisvárda II 22
8. DVTK II 19
9. Tiszaújváros 17
10. Füzesabony 17
11. Eger 17
12. Hajdúnánás 14
13. SBTC 13
14. Tiszafüred 13
15. Tarpa 10
16. Nyíregyháza II 4