Elképesztő összefogás: egy hét alatt összejött a 70 millió a debreceni orvos kezelésére
Rekordidő alatt, mindössze egy hét leforgása alatt sikerült összegyűjteni a súlyos beteg debreceni szakorvos, Subecz Levente külföldi gyógykezeléséhez szükséges összeget. A Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának orvosa kizárólag Kínában kaphatja meg azt a speciális sejtterápiás kezelést, amely az orvosok szerint az egyetlen esélyt jelentheti számára.

A gyűjtés országos méretűvé vált: nemcsak rokonok, kollégák és egyetemi polgárok, hanem Magyarország számos pontjáról érkeztek felajánlások. Jelentős összeg gyűlt össze az üres palackok visszaváltásából is, ami jól mutatja, milyen széles körű támogatást kapott a kezdeményezés.
Az összefogás eredménye minden várakozást felülmúlt: a kezeléshez szükséges 70 millió forint már egy hét alatt rendelkezésre állt, sőt a gyűjtés tovább növekedett. Eddig mintegy 75 millió forint érkezett, amelyet a beavatkozásra és a kapcsolódó költségekre fordítanak. A tervek szerint a kezelésre már szeptemberben sor kerülhet Kínában.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora kiemelte: „Nagyon köszönjük az egyetemi polgároknak, az egyetemi orvosközösség összefogásának és azoknak, akik a felhívást látva máshonnan is segítettek a családnak. Hihetetlen, hogy az összefogásnak köszönhetően egy hét alatt összegyűlt a pénz, és megvalósulhat a kezelés. Most már azért imádkozunk, hogy sikeres legyen a beavatkozás. Hajrá Levente!”
A rektor hozzátette: a gyűjtés nem állt meg, az intézmény célja, hogy a kiutazás és a további járulékos költségek fedezete is biztosított legyen.
A támogatási akcióhoz több egyetemi és városi szervezet is csatlakozott.
Az ODEON egyetemi társulat szeptember 5-én, szombaton 11 órakor tartja új mesemusicaljét, amelynek jegyvásárlásával szintén Subecz Levente kezelését lehet támogatni.
A DEAC szabadidősport szakosztálya a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus kezdeményezésére jótékonysági futónapot szervez, amelynek bevétele Levente gyógykezelését segíti.
A felajánlásokat technikai okok miatt a Debreceni Egyetem, támogatást koordináló munkatársának a nevére nyitott számlaszámra való befizetéssel vagy átutalással szeptember 30-ig tudják megtenni.
Név: Dr. Rőfi Mónika
Számlaszám: 11600006-00000000-93877406
Az összegyűlt támogatásról minden hozzájárulót tájékoztatnak, ezért a közlemény rovatban csak az adományozó e-mail címét kell megadni.
Támogatás a visszaváltható palackokkal
Támogatás átutalása mellett a visszaváltható palackok árával is támogatni lehet Levente gyógyulását, melyhez visszaváltáskor az alábbi QR-kódot kell beszkennelni az automatánál. Minden palack is segíthet.
