Hat évtizedes hagyomány – a Debreceni Egyetem Sárgulásának története

A Sárgulás elnevezése a búzakalász érésére utal: ahogyan a kalász sárgulása a beérés teljességét jelzi, úgy szimbolizálja a végzős hallgatók éretté válását is. A hagyomány lényege a tanulmányaik végéhez érkező diákok ünnepélyes búcsúja az egyetemtől és a várostól. A Sárgulás mára egyhetes programsorozattá nőtte ki magát, de ez nem volt mindig így. A hagyományt 1974-ben újították meg az agrárkar hallgatói és oktatói, Sárvári Mihály kezdeményezésére, majd a szervezést Jávor András és később Mihók Sándor vitte tovább. 

A rendszerváltás után a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata vette át a Sárgulás szervezését, amely azóta is az egyik legnagyobb hallgatói esemény a városban. A programok között ma is megtalálható a diákest, a tanárest, a diák–tanár vacsora, valamint a hagyomány leglátványosabb eleme, a felvonulás. Ennek során a hallgatók népviseletbe öltözve, lovas fogatokon járják Debrecen utcáit, miközben a város lakói és az egyetem polgárai ünnepléssel köszöntik őket. A fogatok kölcsönzése máig közösségi gesztus: a környékbeli agrármérnökök ajánlják fel járműveiket, ellenszolgáltatásként csupán a lovak és a hajtók ellátását kérve. 

A felvonulás útvonala évtizedek alatt állandósult: a Böszörményi úti campusról indulva a hallgatók a Nagytemplomhoz érkeznek, ahol táncos bemutatóval köszöntik a várost, majd az Egyetem térre vonulnak tovább. A Sárgulási Tánc – amely gyakran hortobágyi vagy más néptánc-motívumokra épül – a felvonulás egyik legfontosabb része. A táncban nemcsak a hallgatók, hanem időnként az egyetem vezetői is részt vesznek: a tavalyi 50. Jubileumi GTK-MÉK Sárguláson például a dékánok és rektorhelyettesek is csatlakoztak a végzősökhöz. 

A Sárgulás nem csupán látványos felvonulás, hanem érzelmekkel teli búcsú is. A Nagytemplom előtt és az Egyetem téren a karok vezetői köszöntik a végzősöket, akik közül minden évben egy hallgató mond ünnepi beszédet. Ebben gyakran visszatérő motívum az összetartozás, a kollégiumi élet közössége és az agrárképzés sajátos családias hangulata. A hagyomány része a korsóavatás is: minden sárguló hallgató egy kari emblémával ellátott korsót kap az egyetemi évek emlékére. 

A Sárgulás történetének dokumentálása az utóbbi években új lendületet kapott. A Debreceni Egyetem Agrár Múzeuma és az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár több mint 400 papíralapú fényképet digitalizált, amelyek közül 70-et kiállításon is bemutattak. A tárlat az 1963 és 1994 közötti időszakot mutatja be, és célja, hogy az egykori hallgatók emlékeit összegyűjtve minél teljesebb képet adjon a hagyomány fejlődéséről. A szervezők arra biztatják a volt hallgatókat, hogy saját fotóikkal is járuljanak hozzá a gyűjtemény bővítéséhez.

A Sárgulás ma már nemcsak az agrár- és gazdaságtudományi karok ünnepe, hanem Debrecen városának is fontos kulturális eseménye. Ilyenkor a belváros megtelik élettel, a lovas fogatok és a népviseletbe öltözött hallgatók látványa pedig minden évben sokakat vonz.

A Sárgulás több mint hat évtizede alatt sokat változott a világ, ám a lényeg változatlan maradt: a közös ünneplés és az egyetemi évek méltó lezárása. Ez az esemény egyszerre múltidézés és jövőbe tekintés – egy olyan rítus, amely összeköti a generációkat, és amelynek minden résztvevője életre szóló emléket visz magával. A Debreceni Egyetem agrár- és gazdaságtudományi hallgatói számára a Sárgulás identitásuk része: bizonyíték arra, hogy egy nagy múltú, összetartó közösség tagjai, amelyhez bármikor visszatérhetnek.