Virtuális valóság a gyógyításban – elindult a VR‑program a debreceni gyermekklinikán
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján is elindult a VR‑alapú fájdalomkezelés, amely a vizsgálatokkal és kezelésekkel járó fájdalom és szorongás enyhítését szolgálja. A gyógyszermentes, innovatív módszer több szakrendelésen és fekvőbeteg osztályon is elérhető lesz, így évente akár több száz gyermek ellátását teheti könnyebbé. A program a One Alapítvány kezdeményezéseként, a Bethesda Gyermekkórház szakmai tapasztalataira építve érkezett Debrecenbe.

A gyermekklinika az ország egyik legnagyobb ellátó központja: évente mintegy tizenhétezer fekvőbeteg és több mint kilencvenötezer ambuláns gyermek fordul meg az intézményben. A klinika eddig is kiemelt figyelmet fordított a fájdalom és a szorongás csökkentésére, ehhez pedig most új eszközt kapnak a szakemberek. Szabó Tamás, a klinika igazgatója kiemelte, hogy a kórházi környezet sok gyermek számára félelmetes lehet, a fehér köpenytől az orvosi eszközökig számos tényező okozhat stresszt. Mint mondta, minden olyan technológiára nyitottak, amely bizonyítottan segít a szorongás oldásában és az ellátás gördülékenyebbé tételében.
A debreceni szakemberek négy VR‑szemüveget kaptak, amelyekhez módszertani háttér, oktatási anyagok és folyamatos szakmai konzultáció is társul. A program a Stanford Egyetemen kifejezetten gyógyászati célra fejlesztett szoftverplatformot használja. A gyerekek a beavatkozások alatt például a DreamFlight békés világában repülhetnek állatok és mesés tájak felett, vagy a Spaceburgers játékos űrkalandját élhetik át.

Flakstad Emőke, a One Alapítvány ügyvezetője szerint a program jól mutatja, hogy a technológia akkor képvisel valódi értéket, ha emberi helyzetekben hoz könnyebbséget. A virtuális valóság segítségével a gyermekkori félelmet biztonságérzetté alakítják, miközben az ország más pontjain is hatékony eszközt adnak az orvosok kezébe.
A módszertant már több mindennapos, szorongást kiváltó helyzetben is sikerrel alkalmazták, például vérvételnél, gyógytornán vagy sebészeti beavatkozásoknál. Kovács Tamás klinikai főorvos, a projekt szakmai vezetője hangsúlyozta, hogy a gyermekorvoslás holisztikus szemlélete magában foglalja a pszichés és szociális tényezők figyelembevételét is. A VR‑szemüvegek segítenek elterelni a gyerekek figyelmét a kellemetlen ingerekről, így nyugodtabbá és együttműködőbbé válnak, ami összességében pozitívabb kórházi élményt eredményez.
A kezdeményezés jól illeszkedik a klinika gyerekbarát fejlesztéseihez. A 2024-ben átadott Gyermeksürgősségi Központ korszerűbb környezetet teremtett a sürgősségi és sebészeti ellátáshoz, ezt egészíti ki most a VR‑alapú fájdalomkezelés. A technológia nemcsak a fájdalmas beavatkozásoknál hasznos: egy egyszerű fülvizsgálat vagy EKG is félelmet kelthet a gyerekekben. Juhász Éva, a Gyermeksürgősségi Központ szakmai koordinátora elmondta, hogy nemrég egy kislány az EKG‑vizsgálatot csak a VR‑szemüveg segítségével tudta félelem nélkül végigcsinálni, miközben egy mesebeli világban merült el.
A VR‑szemüvegek használatát fokozatosan vezetik be a klinikán: elsőként a sürgősségi osztályon próbálják ki, később pedig a hematológiai osztály lesz a fő felhasználási terület, ahol sok gyermek rendszeresen jár vissza kezelésekre.
- Cimkék:
- Debrecen
- egészségügy
- gyermekgyógyászat
- VR‑technológia
- innováció
- fájdalomkezelés
- One Alapítvány
- Klinikai Központ