Az idegrendszeri éretlenség nyomában – mennyit tud segíteni a torna?
A csecsemőkori reflexekre fókuszáló Stephens-Sarlós Program segítségével fejleszti a hozzá forduló gyerekeket és szülőket a háromgyermekes szoboszlói édesanya, Andorkó-Remenyik Tünde. Interjú.
Vannak az életben olyan helyzetek, amikor érezzük: váltanunk kell. Andorkó-Remenyik Tünde három gyermek édesanyjaként, környezetgazdálkodási agrármérnök végzetséggel és multis munkatapasztalattal döntött úgy, hogy szakmát, irányt vált. A picik mellett kezdte el újra képezni magát, először ABA technikusi és gyógypedagógiai asszisztensi végzettséget szerezett, ez után talált rá a Stephens-Sarlós Programra: ekkor kezdett el igazán az idegrendszeri éretlenség témakörére fókuszálni.
A gyerekek tornáznak Holb Anita óvónő vezetésével
A hajdúszoboszlói édesanya felvételt nyert „A primitív reflexek gátlása a szenzomotoros működés támogatása céljából – egyéni és csoportos tanácsadás” elnevezésű képzésre, ahol megismerkedett a program alapjaival. Ez az új perspektíva teljesen magával ragadta, minden percét élvezte az új kihívásnak. A képzés elvégzése óta folyamatosan keresik meg kisgyermekes családoktól kezdve egészen az idősebb korosztályig változatos tünetekkel, ő pedig igyekszik a legjobb tudása szerint támogatni őket. (E sorok írója is felkereste Tündét, aki egyébként gyermekkori barátnője: azóta pedig szorgalmasan végzi a számára felírt tornát, és érzi a változást magán.)
Mi a filozófiád a gyermekek fejlesztése kapcsán?
Hiszem és vallom, amit Maria Montessori is mondott: „A gyermek a tanítóm, nem én tanítom őt”. Az én legnagyobb tanítóim a három gyermekem, akik ezt az új irányt mutatták nekem, és azóta is arra inspirálnak, hogy folyamatosan képezzem magam.
Mit lehet tudni a programról, kinek érdemes hozzád fordulnia? Milyen tünetek esetén keressenek fel a szülők szakembert?
A Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet által kidolgozott Stephens-Sarlós Program a primitív reflexek vagy más néven csecsemőkori reflexek gátlásán keresztül támogatja az idegrendszer érését. Több tanulmány is leírta már az összefüggést az egyes csecsemőkori reflexek és olyan tünetek között, mint a figyelemzavar, hiperaktivitás, fokozott szenzoros érzékenység, megkésett beszédfejlődés, szobatisztasággal kapcsolatos gondok, pl: éjszakai ágybavizelés, időn túli székletvisszatartás, diszlexia, diszgráfia, szorongás, autisztikus tünetek, mozgáskoordinációs problémák.
Megfelelően összeállított rendszeres tornával a csecsemőkori reflexek gátlás alá helyezhetők, és amennyiben nincs egyéb szervi ok a hátterében, a nehézségek jelentősen mérsékelhetők vagy megszüntethetők.
A tanácsadás a reflexprofil felmérésével indul, majd egy személyre szabott gyakorlatsor elkészítése és megtanítása következik. A fejlesztő tornát mindig igyekszem az adott személy igényeihez igazítani. Az általam összeállított torna mindig elvégezhető napi 10 perc alatt, és egyszerűen kivitelezhető, természetes mozgásformákból áll. Gyermekek esetén a napi rutinba játékos formában beilleszthető tornát készítek és maximálisan figyelembe veszem a tornát segítő szülő elvárásait is, hiszen a gyermek motivációja javarészt a szülők hozzáállásán múlik.

Felmérés közben | Andorkó-Remenyik Tünde
Mennyi idő után érezhető a változás?
Az első pozitív változásokat általában már két hónap elteltével érzékeljük, de olyan is előfordul, hogy a javulás már néhány héten belül láthatóvá válik. A fejlődés üteme azonban teljesen egyéni, ahogyan az is, hogy kinek mennyi ideig kell végeznie a reflextornát. A megfigyelésem szerint
általában viszonylag hamar rendeződik az éjszakai ágybavizelés, és a finommotorika is igen látványosan szokott javulni rövid időn belül. Vannak azonban olyan területek, amelyeknél rendszerint többet kell várni a fejlődésre.
Fontos tudni, hogy ez egy hosszú távú fejlesztési forma, ahol kulcsfontosságú a napi rendszeresség és a pontos kivitelezés.
Egy óvodai program keretében nemrégiben 26 gyerekkel foglalkoztatok. Mesélnél erről?
A HajráAnyu Közhasznú Egyesülettel nyertünk egy pályázaton, amit az OPUS ENERGETIKA cégcsoport hirdetett. Közösen úgy döntöttünk, hogy a pályázati keretet olyan gyermekek Stephens-Sarlós Program szerinti fejlesztésére fogjuk fordítani, akik viselkedésben vagy mozgásban elmaradnak a kortársaiktól. Nagy Marianna, a Hajdúszoboszlói Egyesített Óvoda Intézményvezetője örömmel fogadta a kezdeményezést. A programot a Lurkó és Liget Tagintézményekben indítottuk el, 2025. januártól júniusig tartott. Az óvodapedagógusok megfigyeléseik alapján 26 gyermeket választottak ki fejlesztésre.
A gyermekek felmérését én végeztem el: vizsgáltam a gyermekek reflexprofilját, vesztibuláris érettségét és mozgáskoordinációját. Ez után a tanulók három és fél hónapig minden nevelési napon tornáztak óvodapedagógusaikkal az áltatam összeállított gyakorlatsor szerint. Ki kell emelnem a két Tagintézményvezető, Ecsediné Kosztel Ágnes és Oláhné Földesi Andrea, valamint a programban résztvevő összes óvodapedagógus áldozatos munkáját, előremutató szakmai hozzáállását. Ők tették igazán élményszerűvé a gyermekek számára ezeket a tornákat, valamint tudásukból és tapasztalataikból én is sokat tanultam és sokat merítettem.

Holb Anita a gyerekekkel
Szeretném azt is megjegyezni, hogy a program folyamatos orvosi felügyelet alatt állt és áll jelenleg is, ugyanis a kutatás témavezetői feladatait Prof. Dr. Szabó László PhD., a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet osztályvezető főorvosa és a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának professzora, a helyi szintű támogatást pedig Dr. Domokosné Dr. Úr Franciska csecsemő- és gyermekgyógyász rezidens végzi.
Milyen eredményekre jutottatok?
A visszamérés során sikerült igazolni a program eredményességét, ugyanis a csecsemőkori reflexek kiválthatósága következetesen csökkent, ezzel együtt a vesztibuláris érzékelés (vagy más néven egyensúlyérzékelés) és a mozgáskoordináció jelentősen javult. A program során folyamatosan nyomon követtem a gyermekek fejlődését. Néhány példa az irásos feljegyzéseimből:
• Egy gyermek, aki korábban sosem szólalt meg az óvodában, egy hónap torna után jól hallhatóan azt mondta, hogy „egy”, majd később megkérdezte, hogy „ki ez?”.
• Egy figyelemzavaros kisfiúnak rendszerint mindennapos, erős dühkitörései voltak, gyakran agresszív magatartást tanúsított társaival szemben. A jegyzeteimben így van felírva: megszűntek a dühkitörések, nyit az új dolgokra, nem olyan sírós.
• Nagyjából egy hónap torna után a gyermekeknek ugrásszerűen javult a finommotorikája, és azok is örömmel kapcsolódtak be a kézműves foglalkozásokba, akiket addig semmilyen módszerrel nem sikerült bevonni.
• A fejlesztés során szintén teljesen megszűntek annak a gyermeknek a panaszai, aki akár 7-7 napig tartó székletvisszatartás miatt került a programba.
Tünde felméri a gyerekeket
A programban résztvevő szülők és óvodapedagógusok kérdőíves formában is visszajelzést adtak nekem a fejlesztés hatékonyságáról.
Az alábbi területeken értük el a legnagyobb javulást: szobatisztaság, mozgáskoordináció, egyensúlyérzékelés, finommotorika, figyelemmel és hiperaktivitással kapcsolatos tünetek, szorongás és stressz okozta panaszok, kudarctűrés, logopédiai problémák, beszédértés, beszédképzés, szenzorosság (különösen hallás, ízlelés), önállóság és alvási nehézségek.
Lesz folytatása a programnak?
A folytatáson és a fejlesztés kiterjesztésén azóta is dolgozom és dolgozunk. Erre a tanévre egy olyan éves program kidolgozását céloztam meg, amely mesés, játékos módon biztosítja a kiscsoportos és középsős óvodás gyermekek fejlődését, és jól illeszkedik a mindennapos óvodai testneveléshez. Az idei programba újonnan kapcsolódott be a Mesevár Tagóvoda Borbély Mária projektvezetésével.
Nagy öröm lenne számomra, ha a programot sikerülne kiterjeszteni, és így intézményes keretek között is hatékonyan mérsékelhetnénk az idegrendszeri éretlenségből fakadó nehézségeket.
Ezen kívül továbbra is együttműködünk Végh-Nagy Nikolettával, a HajráAnyu Egyesület vezetőjével és HajráAnyu Közhasznú Egyesülettel újabb lehetőségek után kutatva azért, hogy minél többen részesülhessenek a fejlesztésben.
Torna Holb Anita óvónő vezetésével
Milyen terveid vannak még?
Távlati terveim között szerepel, hogy a felnőtt és különösen az idősödő korosztály figyelmét is felhívjam erre a programra, hiszen számukra is abszolút releváns ez a téma. Idősebb korban ugyanis a csecsemőkori reflexek visszatérésével kell számolnunk, ami összefüggésben áll a reziliencia csökkenésével. (A reziliencia egyfajta alkalmazkodási, regenerálódási képesség, ami megmutatja, hogy az egyén képes-e megküzdeni az élet hozta kihívásokkal.) A senior korosztály rendszeres felmérésével sokat tehetünk az állapotuk nyomonkövetése érdekében, illetve a reflextorna hozzájárul a testi, szellemi frissesség megőrzéséhez is. Nemrég két előadást is tartottam, amelyekben részletesen bemutattam az eddig elért eredményeinket, valamit hangsúlyoztam a reflextorna fontosságát. Hiszen az idegrendszeri érettség az egészen „kicsiktől” a „nagyokig” egyaránt fontos mindenkinek.
Aki a szakember segítségét szeretné kérni, vagy bővebben tájékozódna a témában, az ARTE Fejlesztés Facebook-oldalán megteheti.
- Cimkék:
- Stephens-Sarlós program
- gyerek fejlesztése
- idegrendszeri éretlenség tünetei
- gyermek egészség
