Visszatér Kisvárdára a korábbi edző
A következő idényben Supka Attila lesz a vezetőedző a kisvárdai NB I-es futballcsapatnál.

A labdarúgó NB I elmúlt bajnoki idényében a nyolcadik helyen zárt a Kisvárda, amelyet Révész Attila sportigazgató Gerliczki Máté vezetőedző menesztése után októbertől vezetőedzőként is dirigálva tartott bent az élvonalban.
Csütörtökön a klub hivatalos honlapjának közleményéből kiderült a következő idényben Supka Attila lesz a vezetőedző a csapatnál.
Révész Attila sportigazgató korábban még arról beszélt, biztos benne, hogy a csapat jövőre is bennmarad az élvonalban, és egy héten belül az is kiderülhet, ki irányít vezetőedzőként. Ehhez képest csütörtökön délután egy órakor megjelent a klub hivatalos Facebook-oldalán, hogy megvan az új vezetőedző: a jövőben Supka Attila irányítja a csapatot.
A szakember nem ismeretlen a klub számára, hiszen a 2020–2021-es idényben már ült a kispadon a Várkerti stadionban és a klub történelmének addigi legjobb bajnoki helyezését produkálva az 5. helyre vezette a csapatot, a Magyar Kupában pedig elődöntőig jutott a gárdával.
Játékosként 1984-87 között 49 meccset vívott a Loki színeiben, 2004 novemberében Szentes Lázártól átvette a DVSC irányítását, amelyet bajnoki címig vezetett. A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Hajduk Split együttesét kiverése után (Debrecenben 3-0-ra, Splitben 5-0-ra nyertek), a Manchester United ellen búcsúztak két 3-0-s vereséggel. Az UEFA-kupában az ukrán Sahtar Doneck várt rájuk, és kettős vereséggel, 6-1-es összesítéssel búcsúztak. 2005 májusában a bajnoki cím megnyerése után újabb három évvel hosszabbította meg szerződését. Azonban ezt az időt már töltötte ki, két bajnoki cím után 2006 nyarán lemondott. Ennek fő oka, hogy a BL selejtezőjében kiestek a macedón Rabotnicski ellenében: hazai pályán 1-1-et játszottak, Szkopjéban pedig 4-1-es vereséget szenvedtek.
Több ismert klubnál dolgozott (ZTE, Honvéd, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely, Mezőkövesd).
Kisvárdán 2020-2021 között edzősködött.