Találnak-e a jónál is jobb szakvezetőt?

Legtöbb helyen a balsikerű edzőknek mondanak fel. A Lokitól rövid időn belül immár a második olyan szakvezető távozik, akinek eredményességére, stílusára nem lehet panasz. 

Találnak-e a jónál is jobb szakvezetőt?

Blagojević szerb szakember 2022 szeptembere és 2024 augusztusa között volt a DVSC vezetőedzője. A spanyol Navarro 2025 júniusától töltött egy teljes idényt a Loki futballisták élén. Kettejük hasonlósága (többek között), hogy nyugodt stílusban, sikeres csapatot, nemzetközi porondra kijutott csapatot formáltak a debreceni társulatból 

Srdjan Blagojević 2022 szeptemberében vette át a Loki irányítását, és az addig nyeretlen együttest a bajnokság végére egészen a dobogóig, a bronzéremig vezette, ezzel kiléphetett a nemzetközi kupaporondra. A csapat a következő, 2023/24-es idényben is az élmezőnyben szerepelt, végül az 5. helyen végzett.

A Blagojevic-érában a DVSC történetében először győzni tudott a Groupama Arénában, a Ferencváros otthonában, egy évtized után nyert Újpesten, de ezek mellett is számos remek sikert aratott. Srdjan Blagojević ennek eredményeképpen idén februárban a Magyar Aranylabda díjátadón átvehette a legjobb Magyarországon dolgozó külföldi edzőnek járó elismerést.

A 46 éves Sergio Navarro 2025 júniusában érkezett Debrecenbe, irányításával a DVSC kiegyensúlyozott és eredményes játékot nyújtott az idényben, végül az előkelő 4. helyen végzett és indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében. Vezetésével a Loki 33 bajnoki mérkőzésen csak 8 alkalommal szenvedett vereséget, 11 döntetlen mellett 14 győzelmet aratott, higgadtsága, professzionalizmusa sok nehézségen átsegítette a gárdát.

A DVSC labdarúgócsapata szombaton, az Újpest elleni 2–1-es győzelem után jelentette be, hogy miután nem jutottak egyezségre a folytatásról, szerződése lejártával távozik a klubtól Sergio Navarro vezetőedző és stábja.

A spanyol mester és segítői, Alex Pallarés, Roberto Robles, Sergio Manas és Abdelilah Abdeslami kiváló közösséget hoztak létre az öltözőben, valódi, erős csapatkohéziót valósítottak meg, valamint sok játékos egyénileg is kiugróan tudott fejlődni a most véget ért idényben. A Loki Sergio Navarro vezetésével legyőzte a Ferencvárost, az Újpestet, a Paksot és a Zalaegerszeget is, a Győr ellen pedig egy alkalommal sem kapott ki, a tréner érdemei elvitathatatlanok mindebben.

Így lép ki a nemzetközi porondra, s vág bele a Konferencia Liga közelgő nyári selejtezőjébe a DVSC. Az érkező új szakvezetőnek nem sok ideje lesz megismernie játékosait...