Négy hazai arany a Bocskai emlékversenyen
Tíz kiemelt döntővel ért véget szombaton Debrecenben a 70. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny, amelyen négy hazai győzelem született.

Nagyszerű mérkőzésen nyert az 50 kilósok között Szaka István, aki az ausztrál Dodd Lachlan Shipsey ellen hatalmas balcsapottakkal nyomatékosította, ki a jobb. A csepeli bunyós ellenfele egy alkalommal földre is került.
Emanuele Renzini, a magyar válogatott olasz kapitánya, aki egy éve tölti be a posztot, a magyar szövetség közleménye szerint nagyra tartja Szakát, és örülne, ha képes lenne 55 kilóba felerősödni, hogy olimpiai súlycsoportban nekifuthasson a Los Angeles-i kvalifikációnak.
Az olimpiai ötödik helyezett Hámori Lucára is kiemelten figyel a szakvezető. Ő a fináléban a nyurga szlovák Tamara Kubalovával találkozott és az első pillanattól kezdve fölényben volt, nem is kényszerült arra, hogy nagyon nagy iramot diktáljon, lábon megoldotta, amit kellett, időnként pedig pontos ütésekre és kombinációkra is futotta tőle, így simán győzött.
Ugyancsak győzött az U23-as Európa-bajnok Szira Zsófia, aki Pallás Szimonetta ellen nyert a +80 kilogramm fináléjában, a női 57 kilósok házi rangadójában pedig Kuhta Vladiszlava bizonyult jobbnak Szűcs Szabinánál.
Kikapott a döntőben Szeleczki Lilla (48 kg), akárcsak az Eb-bronzérmes Virbán Gábor (55 kg), akit egyhangú pontozással vert meg a tehetséges angol Abdul-Rahman Burton.
A 70 kilós Énekes Dominikot kiütötte egy hatalmas jobbhoroggal a francia Makan Traoré, míg Buza Rómeó az angol világkupaérmes, Kyle Shaw-Tullin mögött lett ezüstérmes a 75 kilósok súlycsoportjában.
Egy nappal korábban a tíz fináléból négyben volt magyar. A férfiaknál Kovács Pál (85 kg) és Kovács Márk (+90 kg), a nőknél pedig Dobos Rebeka (60 kg), illetve Hoffmann Réka (80 kg) döntőzött, nyerni azonban egyiküknek sem sikerült.
A Bocskai emlékversenyen 19 ország öklözői vettek részt, ami annak a jele, hogy jó helyen van ez a viadal március közepén a naptárban.
70. TIPPMIXPRO BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, DEBRECEN
Férfiak
50 kg: 1. Szaka István, 2. Shipsey (ausztrál) – pontozásos győzelem, 3. Porombac (moldovai) és Lakatos Péter
55 kg: 1. Burton (angol), 2. Virbán Gábor – p. gy., 3. Cullen (skót) és Nabiev (ukrán)
60 kg: 1. Harris-Allan (walesi), 2. Mammadzada (azeri) – p. gy., 3. Devlin (skót) és Al Chabtun (holland)
65 kg: 1. Grau (francia), 2. Bóna (szlovákiai) – p. gy., 3. Petrimán Milán és Frank Dániel
70 kg: 1. Traoré (francia), 2. Énekes Dominik – KO a 3. m-ben, 3. Iszgandarov (azeri) és Chabyan (osztrák)
75 kg: 1. Shawn-Tullin (angol), 2. Buza Rómeó – p. gy., 3. Hankó Kálmán és Memics (szerb)
Nők
48 kg: 1. López (spanyol), 2. Szeleczki Lilla – p. gy., 3. D’Almeida (francia) és Fragnieres (francia)
57 kg: 1. Kuhta Vladiszlava, 2. Szűcs Szabina – p. gy., 3. Cardenas (spanyol) és Parsons (angol)
65 kg: 1. Hámori Luca, 2. Kubalová (szlovák) – p. gy., 3. Hoppema (holland) és Starovoitova (litván)
+80 kg: 1. Szira Zsófia, 2. Pallás Szimonetta – p. gy.
A sportág hazai képviselői szerdán már a magyar ökölvívás legnagyobb csillaga, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László előtt tisztelegnek születésének századik évfordulóján a budapesti Koltai Jenő Sportközpontban.
- Cimkék:
- Bocskai István
- emlékverseny
- ökölvívás
- Debrecen
- Emanuele Renzini
- szövetségi kapitány
- Papp László
- Koltai Jenő Sportközpont