Sorozatban hatodik győzelmét aratta a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata
Vaszjunyin Artyom tanítványai sorozatban három erdélyi csapat ellen is győztek, utoljára 6-2-re nyertek a Háromszéki Ágyúsok ellen.

A DEAC kiváló formában várta az újabb hazai megmérettetést: csütörtökön a tabellán ötödik Gyergyót, pénteken pedig a közvetlen vetélytárs Brassót is legyőzték a fekete-fehérek, akik összességében egy ötmeccses veretlenségi sorozattal a hátuk mögött készülhettek az újabb erdélyi gárda elleni összecsapásra.
Esélyeshez méltón kezdtek a hazaiak, akik igyekeztek kihasználni Bíró kiállítását, Culigin hatalmas kapuvasat lőtt, de gól nem született. Fölényben játszottak a debreceniek, azonban jól tartották magukat az Ágyúsok is, igaz, Anteknek nem sok feladatot adtak az első harmadban. A 17. percben Gecse is kipróbálhatta a cívisvárosi büntetőpadot, a DEAC pedig megszerezte a vezetést, Culigin a hosszú felsőt lőtte ki, gyönyörű találat volt, de járt a dicséret Senfeldnek és Sztepanovnak is az asszisztért.
Nem diktáltak túl nagy iramot a felek az első szünetet követően sem, ezzel együtt résen kellett lennie Anteknek és Aranynak is a két ketrecben. Nyomás alatt tartották az erdélyieket Vaszjunyin Artyom tanítványai, aminek meg is lett az eredménye, a 32. percben Tóth passzát váltotta gólra Kiss Patrik, a sérülés után visszatérő csatárnak ez volt az első találata cívisvárosi színekben ebben az idényben. A 34. minutumban újfent megfogyatkoztak a vendégek, ez az emberelőny kihasználatlan maradt. A másik oldalon Usztyinenko kapott kényszerpihenőt, de még így is a házigazda előtt adódott nagy lehetőség, Kovács Alex fonákkal húzta rá, Arany hárított. Másodpercek voltak csak hátra a második játékrészből, mikor Culigin varázsolta Senfeld ütőjére a pakkot, az orosz csatár pedig be is vágta azt, 3-0.
Rögtön az utolsó felvonás kezdetén Kiss Dánielt szórták ki bottal akasztás miatt, így sem jött össze a szépítés Kertész Zoltán legénységének. Hatalmas spárgát bemutatva mentette kapuját Antek Barkó próbálkozásánál a 44. percben. Kicsit később viszont eldőlt, nem jön össze a shutout Antek számára ezúttal, Róth mattolta a debreceniek hálóőrét. Nem hagyták még közelebb kapaszkodni az Ágyúsokat a hajdúságiak, Usztyinenko helyezte középmagasan a rövidbe a korongot, ezzel már 4-1 volt az állás. Végleg eldőlni látszott a meccs az 53. percben, egy szépen kijátszott akció végén Usztyinenko, Senfeld, Németh volt a korong útja. De itt még nem álltak meg az egyetemisták, Sztepanov is feliratkozott a gólszerzők közé. A legvégén Róth állította be a 6-2-es végeredményt, így a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata tökéletes hétvégét zárt és 31 ponttal az Erste Liga tabellájának élére ugrott.
Most szűk két hétig szünetel az Erste Liga, legközelebb november 13-án, pénteken rendeznek mérkőzéseket, a DEAC majd a DAB-ot fogadja.
De még előtte vár egy fontos összecsapás a Debreceni Egyetem hokisaira: az Officium Magyar Kupa harmadik fordulójában, november 10-én, kedden a DVTK Jegesmedvék vendégeként igyekeznek majd kiharcolni a továbbjutást.
Erste Liga alapszakasz
DEAC - Háromszéki Ágyúsok 6-2 (1-0, 2-0, 3-2)
Gólok: Culigin, Kiss P., Senfeld, Usztyinenko, Németh, Sztepanov, illetve Róth (2)
A tabella:
1. DEAC 14 meccs/31 ponttal
2. Corona Brassó 13/30
3. DVTK Jegesmedvék 14/30
4. Budapest Jégkorong Akadémia 14/29
5. Gyergyói Hoki Klub 16/27
6. UTE 13/26
7. Sport Club Csíkszereda 15/23
8. Háromszéki Ágyúsok 13/ 8
9. FEHA19 Fehérvár 14/ 4
10. Dunaújvárosi Acélbikák 14/ 2
- Cimkék:
- jégkorong
- hoki
- Erste Liga
- DEAC
- Debreceni Egyetem
- Debreceni Jégcsarnok
- Vaszjunyin Artyom
- Háromszéki Ágyúsok