Rangadó után rangadó vár vasárnap a Lokira
Győr elleni 1-1 után újabb kiélezett összecsapás vár a bronzéremért és a nemzetközi kupaindulásért küzdő DVSC-re, amely vasárnap 13.30-kor az ugyanezen célok által vezérelt Paks otthonában lép pályára.

A Paks és a DVSC a 48. NB I-es bajnokiját készül vasárnap. Az eddigi eredmények egyértelmű debreceni fölényt mutatnak: 20 Loki-siker és 18 döntetlen mellett mindössze 9 paksi győzelem született. Ha ezúttal is nyerni tudna a DVSC, az a 21. NB I-es sikere lenne a Paks ellen, ami minden szempontból nyerőnek bizonyulhat.
A most zajló bajnokságban eddig kétszer találkoztak a felek: tavaly októberben Pakson 1-1 lett a végeredmény, Hahn János góljára Adrian Guerrero válaszolt, majd idén februárban a Nagyerdei Stadionban Bárány Donát góljával 1-0-ra győzött a Loki.
Bárány idén már nem, de a következő bajnoki szezonban pályára léphet a Loki színeiben a paksiak ellen: a DVSC és a játékos 2029 június 30-ig meghosszabbította szerződését. A csapat kiváló, saját nevelésű, immár válogatott csatára az előző idényben a második lett a magyar bajnokság góllövőlistáján, a mostani szezonban sérüléséig 12 alkalommal talált be. A 25 éves támadó összességében eddig 106 NB I-es mérkőzésen lépett pályára (minden alkalommal a DVSC színeiben), ezeken 38 gólt és 16 gólpasszt jegyezhet.
Ami az idei sorozatot illeti, sérülése és műtétje után nem lehet ott a bajnoki hajrában. Amely immár csupán két kérdésben vár választ. Mivel az éllovas Győr simán, 4-0-ra legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó Fizz Liga utolsó előtti, 32. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így egy lépésre került a bajnoki címtől. A győriek már vasárnap bajnokok lehetnek, amennyiben a második Ferencváros kikap az Újpesttől. Más esetben az utolsó fordulóban dől el az aranyérem sorsa.
Miként a bronzérem sorsa is akár már a záró forduló előtt tisztázódhat, ha tudna nyerni a Loki a rivális Paks otthonában...
1. Győr 66
2. FTC 62 (egy mérkőzéssel kevesebb)
3. DVSC 50 (egy mérkőzéssel kevesebb)
4. ZTE 48
5. Paks 47 (egy mérkőzéssel kevesebb)
6. Puskás Akadémia 45
7. Újpest 40 (egy mérkőzéssel kevesebb)
8. Kisvárda 40
9. Nyíregyháza 39
10. MTK 37
11. Diósgyőr 28
12. Kazincbarcika 21
A záró forduló (május 16.) párosítása:
DVSC - Újpest
DVTK - Paks
Kisvárda - Győr
FTC - ZTE
Puskás AFC - MTK
Nyíregyháza - Kazincbarcika