Iksz a Győr elleni rangadón, apró lépés a cél eléréshez
Sorozatban ötödször játszott döntetlent az ETO és a Loki.

Rangadó várt vasárnap este a bronzéremért és nemzetközi kupaindulásért küzdő, dobogós DVSC-re, amely a listavezető Győrt fogadta. Bárány Donát és Vajda Botond sérülés miatt nem lehetett a debreceni keretben.
Ahogy az várható volt, mindkét csapat az óvatosságot tartotta szem előtt, a „csak gólt nem kapni” volt a jelszó, hiszen egy döntetlennel a Győr és a Debrecen is léphetett egy aprót a célja felé.
Az óvatos duhajok biztonsági párharcában lassan csordogált a játék, mígnem egy szép egyéni megoldás végén Vitális Milán be tudta venni a debreceni kaput. Szünet után a Loki változtatott hozzáállásán, aktívabb lett, s ez meg is hozta az eredményt. Kusnyír Erik jobb oldali beadása után Cibla Flórián remek mozdulattal az ötösről a túlsó sarokba fejelt, Petrás kapusnak esélye sem volt a hárításra.
A DVSC saját nevelésű fiatal játékosa tehát a diósgyőri dupla (fotó: dvsc.hu) után ismét betalált, a DVSC pedig ebben a bajnokságban harmadjára játszott döntetlent a győriekkel - a két klub zsinórban ötödik mérkőzésén osztozott a pontokon.
Ez az iksz egyik csapatnak sem igazán jó, de egyik csapatnak sem igazán rossz, hiszen mindkét gárda pontelőnybe került vetélytársaival szemben.
A Loki számára a folytatás május 3-án, vasárnap 13.30 órakor Pakson lesz.
Fizz Liga, 31. forduló
DVSC - Győr 1-1 (0-1)
Nagyerdei Stadion, 6554 néző. Vezette: Karakó F.
DVSC: Demjén – Kujsnyir, Lang, Mejías, Guerrero (Tercza, 89.) – Szűcs T., Gordic (Camarasa, 89.) – Kocsis D. (Komáromi, 72.), Dzsudzsák (Manzanara, 72.), Cibla (Patai, 89.) – Szuhodovszki. Vezetőedző: Sergio Navarro.
Győr: Petrás – Bíró B., Csinger, Krpic, Stefulj – Tóth R. (Miangue, 82.), Vitális – Bumba (Bánáti, 82.), Gavric, Schön (Vladoiu, 63.) – Benbouali (Piscsur, 88.). Vezetőedző: Borbély Balázs.
Gólok: Cibla (73.), illetve Vitális (39.).
Sárga lapok: Mejías (44.), Gordic (82.), Guerrero (88.), illetve Gavric (36.), Vladoiu (78.).
A forduló további eredményei:
Kazincbarcika - MTK 0-0
Kisvárda - Diósgyőr 1-2
Puskás Akadémia - Újpest 2-0
Nyíregyháza - Zalaegerszeg 2-1
FTC - Paks 2-0
A tabella:
1. ETO Győr 63 pont
2. Ferencváros 62
3. DVSC 50
4. ZTE 48
5. Paks 47
6. Puskás Akadémia 42
7. Újpest 40
8. Kisvárda 40
9. Nyíregyháza 38
10. MTK 36
11. Diósgyőr 28 - kiesett
12. Kazincbarcika 18 - kiesett
A bronzéremért harcolók további mérkőzései:
DVSC, 50 pont: Paks (idegenben), Újpest (otthon)
ZTE, 48 pont: Puskás AFC (o), FTC (i)
Paks, 47 pont: DVSC (o), Diósgyőr (i)