Elhalasztották az ETO és az FTC augusztusi futballrangadóját
Későbbi, egyelőre ismeretlen időpontban rendezik meg a labdarúgó NB I harmadik fordulójának rangadóját, a Ferencváros győri vendégjátékát a bajnoki címvédő ETO otthonában.

A magyar szövetség versenybiztossága pénteken adott tájékoztatást a harmadik forduló órarendjéről, amelyben az ETO FC Győr – Ferencvárosi TC találkozónál nem szerepel konkrét időpont.
A bajnok és a kupagyőztes mérkőzésének halasztásához a Ferencváros kérésére, az ellenfél tudomásul vételével járult hozzá az MLSZ versenybizottsága.
A halasztást nem a két csapat nemzetközi kupaszerelése indokolja, hanem a fővárosi alakulat augusztus 8-ra meghirdetett felkészülési mérkőzése (19 óra), amelyen a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madridot fogadja a Groupama Arénában.
Pedig a halasztásra a nemzetközi kupában való eredményes helytállás is ok lehetne akár, hiszen mindkét gárda versenyben van még: a győriek a Konferencia-liga, a népligetiek az Európa-liga selejtezőjében játszanak.
A harmadik forduló augusztus 7-én, pénteken az MTK Budapest - Puskás Akadémia FC összecsapással veszi kezdetét, majd szombaton és vasárnap is két-két találkozót rendeznek.
A forduló záró mérkőzése a keleti rangadó, a Loki és a Nyíregyháza nagyerdei összecsapása lesz, augusztus 9-én, vasárnap este fél nyolckor. A szabolcsiak játszották a 2026/27-es OTP Bank Liga nyitó meccsét, melyen hazai környezetben 0-1 állásról fordítottak az eredményen, s nyertek 2-1-re az Újpest ellen. A lilák egyébként a bajnokság 2. fordulójában a DVSC csapatát fogadják augusztus 2-án, vasárnap a Megyeri úti stadionban.
Az OTP Bank Liga harmadik fordulójának programja
ETO Győr - FTC elhalasztva
augusztus 7., péntek:
MTK - Puskás Akadémia 20 óra
augusztus 8., szombat:
Kisvárda - Újpest 17.30
Vasas - ZTE 20 óra
augusztus 9., vasárnap:
Paks - Kispest 17 óra
DVSC - Nyíregyháza 19.30
- Cimkék:
- OTP Bank Liga
- labdarúgás
- program
- halasztás
- ETO
- ftc
- Real Madrid
- Loki