Balta Rózsa és Miltényi Éva egyaránt két-két aranyéremmel gazdagította a hazai gyűjteményt

Véget ért az idei év legnagyobb európai teniszeseménye, a budapesti kontinensbajnokság, mely ITF Masters Tour MT1000-es rendezvényként a világ minden részéről is fogadott résztvevőket. Összesen negyven ország 407 játékosa küzdött a budai pályák vörös salakján.

 

Balta Rózsa és Miltényi Éva egyaránt két-két aranyéremmel gazdagította a hazai gyűjteményt

A Nemzeti Edzésközpontban és a további három helyszínen, összesen 21 pályán, 65 kategóriában 533 mérkőzés zajlott le a hat nap alatt. Erős mezőny gyűlt össze minden kategóriában, kiváló szervezés, rekordhosszúságú meccsek (volt például több mint 5 órás találkozó is), elégedett játékosok - közülük sokan visszatérő vendégek. Pályára lépett például az évtizedek óta Németországban edzősködő Csépai Ferenc korábbi páros magyar bajnok és Davis-kupa kapitány is, aki horvát ellenfelével szemben maradt alul.

A Masters Európa-bajnokság első eredményhirdetésén a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke,  Vízi E. Szilveszter állhatott dobogóra a Nemzeti Edzésközpontban. A 90+ kategóriában ezüstérmet nyert. A román színekben versenyző Szakács Imre végzett az élen, míg a legidősebbek versenyében a viadal korelnöke, a 94 éves Judik Zoltán lett a bronzérmes.

Az MTSZ, az Európai Tenisz Szövetség és a Szabadidős és Szenior Szövetség munkatársai nagyszerű munkát végeztek, zökkenőmentes, profi körülményeket (és esőmentes, jó időt) biztosítottak a versenyzéshez. 

Az esemény gazdái, az Európai Tenisz Szövetség munkatársai elégedetten távoztak, s jelezték a három esztendős budapesti rendezői ciklus 2027-es lejárta után is számítanak a magyar főváros közreműködésére - esetleg egy szenior világbajnokság rendezésével...

A torna sztárjátékosa az 1966-ban a hollandiai Eindhovenben született Paul Haarhuis, aki a kilencvenes években a profi teniszsport elismert klasszisának számított, például 3-1-es győzelmi mérleggel rendelkezett Pete Sampras ellen. Az egyéni ATP-listán a legjobb helyezése 18. volt, párosban pedig vezette a világranglistát 1994-ben. Tarsolyában Australian Open siker (1994), majd további öt Grand Slam-elsőség gyarapította dicsőséglistáját: három Roland Garros-trófea (1995,98 és 2002), s egy-egy US Open (1994) és wimbledoni diadal (1998). 

Budapestet sem hagyta el trófea nélkül. A játékrend úgy hozta, hogy az 55+ párosok döntője volt vasárnap délután a viadal utolsó mérkőzése. Mivel Haarhuis saját korosztályában, a 60-asok között  nem szerepelhetett az 55 esztendős barátja és tenisztársa, az orosz Igor Rubinchik, így  korosztályváltással "lentebb csúsztak", az 55 éves "ifjak" mezőnyébe, ahol "csak" második kiemeltként vághatnak neki a küzdelmeknek. Nem találtak legyőzőre, így ők vehették át a torna utolsó bajnoki aranyérmét. 

A mérkőzések mellett a hét folyamán olyan kiegészítő programok is várták a résztvevőket, mint a kötetlen beszélgetésekre lehetőséget adó Welcome Drink és Happy Hour frissítő a versenyt támogató Serena borokkal, a szakmai és életmód-tanácsadással, kerekasztal-beszélgetéssel és izgalmas kvízzel készülő Masterclass Brunch, valamint az esti kikapcsolódást és közös ünneplést kínáló Players’ Party.

* A teljes tornát tekintve a 65+ korosztályban indulnak a legtöbben, itt összesen 41 versenyző (30 férfi és 11 nő) lépett pályára egyéniben.
* A hazai játékosok a 45+ kategóriában képviseltetik magukat a legnagyobb létszámban, ahol összesen 12 magyar (10 férfi és 2 nő) szerepel a táblán.
* A hölgyeknél 75 év felett idén nem volt induló a tornán. A férfiaknál ugyanakkor a legidősebb korcsoportokban (75+ tól a 90+ ig) összesen 44-en versenyeznek. A 90 év felettiek három fős mezőnyében Judik Zoltán és Vizi Szilveszter mellett a román Szakács Emerich.

A magyar játékosok  összesen 40 dobogós helyezést értek el: összesen 6 arany-, 9 ezüst- és 25 bronzérmet vehettek át. Balta Rózsa és Miltényi Éva egyaránt két-két aranyéremmel gazdagította a hazai gyűjteményt.

Aranyérmeseink:
Női páros 55+: Balta Rózsa, Wágner Judit
Vegyes páros 60+: Balta Rózsa, Szekrényes Zsolt 
Női páros 65+: Miltényi Éva, Turi Zsuzsanna
Vegyes páros 55+: Kátay Mónika, Bónyai Gábor
Vegyes páros 65+: Miltényi Éva, Sákovics Péter (címlapfotó)
Női páros 70+: Széman Katalin, Encarnacion Gomis Ruiz (ESP)

Ezüstérmeseink:
Férfi egyéni 55+: Nándori Levente
Férfi egyéni 85+: Fegyveres Péter
Férfi egyéni 90+: Vízi E. Szilveszter
Férfi páros 70+: Kovács Ottó, Molnár László
Férfi páros 85+: Farkas Balázs András, Molnár Ferenc
Női egyéni 35+: Dobosné Sulyok Katalin
Női páros 70+: Sitzwohl Ildikó, Szűcs Mária
Vegyes páros 30+: Barta-Rohonyi Réka Ivett, Barta Balázs Ödön
Vegyes páros 70+: Szűcs Mária,Horváth Zoltán András

Bronzérmeseink:
Férfi egyéni 40+: Káplán Krisztián
Férfi egyéni 80+: Homródi Péter
Férfi egyéni 90+: Judik Zoltán
Férfi páros 40+: Gárdosi Péter, Monostori Tamás
Férfi páros 60+: Sákovics Péter, Szekrényes Zsolt
Férfi páros 65+: Georgieff Alexander (GER), Thurzó Pál
Férfi páros 80+: Lelkesi József, Pohly Ferenc
Férfi páros 80+: Homródi Péter, Balke Hans-Peter (GER)
Férfi páros 85+: Fábián Zoltán, Fegyveres Péter
Női egyéni 35+: Kanász-Nagy Renáta
Női egyéni 60+: Wágner Judit
Női páros 35+: Dányi Anita, Démény-Oláh Ildikó
Női páros 35+: Dobosné Sulyok Katalin,Göböl Edina
Női páros 45+: Sápi Zsófia, Szabó Zsófia
Női páros 45+: Czigány Judit, Szável Szilvia
Vegyes páros 30+: Saar Kadi Liis (EST),Almási Zoltán
Vegyes páros 35+: Ott Lívia Viola, Enyedi Gergely
Vegyes páros 45+: Pintér Nóra, Hitter Csaba
Vegyes páros 50+: Csibi Eszte, Hegyesi László
Vegyes páros 55+: Beck Katalin, Sági István
Vegyes páros 65+: Gremsperger Júlia,  Amberger Árpád
Vegyes páros 70+: Sitzwohl Ildikó, Perényi Szilárd
Vegyes páros 70+: Balga Judit, Szűcs Kálmán
Vegyes páros 75+: Cseplő Éva, Szalay Attila
Vegyes páros 75+: Fuchs Anna, Vörös István