Az elmúlt húsz év legjobb vb-szereplése

Ötgólos vereséget szenvedett a debreceni Tóvizi Petrát és a volt lokista Vámos Petrát is soraiban tudó magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokság negyeddöntőjében, így nem jutott a legjobb négy közé.

Az elmúlt húsz év legjobb vb-szereplése

Bánkódhatunk a vesztes meccs miatt (elismerve, hogy egyértelműen jobbak voltak a hollandok, még akkor is, ha vitathatunk néhány bírói ítéletet), ugyanakkor tény, s akár örülhetünk is annak, hogy Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a vereséggel együtt is az elmúlt húsz év legjobb vb-szereplését produkálta.

Öröm vagy bánat a mostani hetedik hely? És a mostani világbajnoki sorozatban nyújtott teljesítmény?

A négy közé legutóbb 2005-ben jutott be a magyar válogatott, akkor bronzérmet szerzett Szentpéterváron. Azt követően kétszer volt nyolcadik, 2007-ben és 2013-ban, azóta pedig, egészen mostanáig a negyeddöntőbe sem került be a nemzeti csapat.

A pénteki elődöntőben a holland válogatottra az olimpiai és Európa-bajnok Norvégia vár.

Hollandia - Magyarország 28-23 (14-9)
Rotterdam, 9000 néző. V: Hansen, Madsen (dánok)
Magyarország: Szemerey, Janurik (kapusok) – Falusi-Udvardi 1, Vámos P. 3, Papp N., Tóvizi 1, Kuczora 1, Márton G. 2 - csere: Klujber 3 (2), Simon P. 3 (1), Bordás, Albek 3, Kovács Anett 2, Csíkos 3, Hársfalvi 1. - Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir