Ajándékkal köszöntötték a lokisták Debrecen minden első osztályos nebulóját
A DVSC számára kiemelten fontos, hogy már a legfiatalabb generációk is érezzék: a Loki nemcsak egy futballklub, hanem Debrecen legnagyobb közösségépítő ereje.

Ennek jegyében a tanév kezdetén Debrecen minden első osztályos tanulóját egy DVSC-s ajándékcsomaggal lepte meg a klub, ezzel is szeretnének sok sikert, rengeteg élményt és örömteli pillanatot kívánni nekik az előttük álló iskolás évekhez.
"Bízunk benne, hogy az ajándékok sokáig elkísérik a gyerekeket, és közülük minél többen találkoznak majd velünk a Nagyerdei Stadion lelátóin is. Sok sikert az első osztályhoz, kisdiákok! Hajrá, Loki!"
Ami pedig a szeretni való játékosokat illeti, van kiért lelkesedni, büszkének lenni.
Ezúttal például Dzsudzsák Balázs vitte el a pálmát: az MTK ellen bombagólt szerzett csapatkapitány, válogatottsági csúcstartó az M4 Sportnál, a Csakfocinál és a Nemzeti Sportnál is bekerült a forduló válogatottjába, gólját a második legszebbnek választották. A játéknap második legszebb védését az M4 szerint Plamen Andrejev mutatta be. A Sofascore-on szintén két lokista, Dzsudzsák Balázs és Patai Dávid került be a legjobb teljesítményt nyújtottak csapatába.
Hogy milyen sokat ér a DVSC-nek Dzsudzsák Balázs bal lába, bebizonyosodott az MTK elleni találkozón is - írja az nso.hu. - . A második játékrész elején a kifejelt labdát tökéletes technikával küldte kapura, és bár a lövés nem tűnt védhetetlennek – Demjén Patrik bemozdult a másik sarok irányába… –, az érdemei elvitathatatlanok. Jelenléte azért is nélkülözhetetlen, mert amikor szenved a Loki, szabadrúgásból vagy szögletből akkor is képes helyzetet teremteni. A 39 esztendős válogatottsági csúcstartó majd a visszavonulás mellett dönt (az ne mostanában legyen…), sokaknak hiányozni fog.
Az nso.hu válogatottja a 6. forduló meccsein nyújtott teljesítmény alapján:
Szappanos 7 (Újpest) – Osváth 7 (Ferencváros), Temesvári 7 (Nyíregyháza), Csontos 7 (Kispest-Honvéd), Soltész D. 7 (Kisvárda) – Windecker 7 (Paks), Kovács M. 7 (Nyíregyháza) – Matko 8 (Újpest), Dzsudzsák 7 (DVSC), Haraszti 7 (Paks) – Lisztes 7 (Ferencváros)
- Cimkék:
- évnyitó
- iskola
- első osztályos
- nebuló
- ajándék
- DVSC
- Loki
- labdarúgás