Edzőtermet is kiakakítottak az egyházfő számára

XIV. Leó pápa legközelebbi munkatársaival beköltözik a vatikáni apostoli palotában található pápai lakosztályba, az elődei számára is fenntartott lakóhelyre.

Edzőtermet is kiakakítottak az egyházfő számára

Március 14-én, szombat délután XIV. Leó pápa beköltözött az Apostoli Palota pápai lakosztályába, és néhány legközelebbi munkatársával elfoglalta az elődei által használt szobákat – erősítette meg a hírt Matteo Bruni, a Szentszéki Sajtóközpont igazgatója.

A szentszéki sajtóközpont rövid közleményében emlékeztettek arra, hogy a pápai lakosztály XVI. Benedek lemondása, vagyis 2013 óta nem szolgált egyházfői lakóhelyként.

A tavaly májusban megválasztott XIV. Leó szombaton aludt első alkalommal az apostoli palota legfelső emeletén. Az utóbbi tíz hónapban a Hittani Kongregációnak a Szent Péter térrel szomszédos palotaépületében lakott, ahol egyébként már korábban bíborosként is élt.

Az úgynevezett pápai lakosztály a mindenkori egyházfő "otthonaként" ismert. A többszobás apartmant II. János Pál 1978 és 2005 között, XVI. Benedek 2005-től 2013-as lemondásáig lakta.

Az ugyanabban az évben megválasztott Ferenc pápa viszont a pápai lakosztály helyett az egyébként egyházi szálláshelyként működő Szent Márta-házat választotta, ahol tavaly április 21-én bekövetkezett haláláig lakott.

Ferenc pápa a sajtónak úgy magyarázta döntését, hogy nem akar elszigetelődni, és szüksége van arra, hogy "az emberek között legyen". A pápai lakosztályt egy tölcsér szájához hasonlította, amelyen könnyű bejutni, de lehetetlen kijutni.

Egyházi szokás szerint a pápai lakosztályt a pápa halála és az új pápa megválasztása között lezárják. Ez történt Ferenc pápa halálakor is: a lakosztályt XIV. Leó megválasztását követően nyitották ki újra. XIV. Leó azért nem költözött be azonnal, mivel - a Vatikán akkori közlése szerint - a tizenkét éve nem használt lakosztály helyreállításra szorult.

Az olasz sajtóban megjelent, de a Vatikán által meg nem erősített hírek szerint XIV. Leó a pápai lakosztályt saját igényeihez szabatta. Megnyittatta a lakosztály feletti manzárdszintet, amelyet korábban a pápák munkatársainak vagy vendégeknek tartottak fenn.

Itt egy kisebb kápolna található, amelyet II. János Pál is használt, valamint egy balkon, amely Vatikánváros belső udvarára néz. Ezen a szinten most XIV. Leó munkatársainak alakítottak ki szobákat, valamint edzőtermet is, mivel köztudott, hogy a pápa rendszeresen edz.

A Szent Péter térről az utóbbi hónapokban jól látható átalakítási munkák során áthelyezték a pápai hálószobát is, amely eddig a térre nyíló fronton feküdt.

A pápai hálószoba fontos szerepet játszott például II. János Pál pápa betegsége és halála idején, amikor 2005 áprilisának első napjaiban a Szent Péter téren a pápa egészségéért imádkozó tömeg a hálószoba ablakában elhelyezett mécses lángjáról tudta, hogy ébren van-e az egyházfő

A pápai dolgozószoba és könyvtárszoba is a Szent Péter térre néz: azok ablakából tart beszédet az egyházfő.

Borítókép: XIV. Leó pápa heti általános audienciájára érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2026. március 11-én. MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

pápai lakosztály,XIV. Leó pápa,edzőterem,Vatikán,apostoli palota,Ferenc pápa,Szent Péter tér,Szent Márta-ház,