Traktoros ballagással búcsúztak a Balásházy végzősei Debrecenben
Rövid időre megállt az élet Debrecen utcáin, amikor a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának végzősei traktorokra ülve búcsúztatták középiskolás éveiket. A látványos hagyomány idén is hatalmas érdeklődést váltott ki: a 14 erőgépből álló menet a Pallagi útról indult, és a Böszörményi úti campusig vonult végig a városon.

A konvojban nyolc traktor pótkocsit is húzott, ezeken foglalt helyet a hat technikus osztály mintegy 150 végzős diákja, tanáraik, valamint a 10 000 Lóerő Klub tagjai. A járművek többsége a tanulók és családjaik saját gazdaságaiból érkezett, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből, a traktorokat pedig a 13. évfolyamos mezőgazdász tanulók vezették.
A felvonulás külön büszkesége volt az a három diák, akik bejutottak a 2025/2026-os tanév Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjébe. A rangos mezőnyben – ahol az ország 15 legjobbja mérte össze tudását – a balásházysok kiemelkedően szerepeltek. Nagy Alexander (13.B) mezőgazdasági technikus országos III. helyezést ért el, százszázalékos teljesítménnyel teljes vizsgamentességet és a „Legjobb Portfólió” különdíjat is megszerezve. Szoboszlai Zsófia (13.B) a 6., míg Derzsényi Gergő Péter (13.D) kertész technikus a 8. helyen végzett, utóbbi szintén elnyerte a Legjobb Portfólió különdíjat.

A Böszörményi úti campusra érve a végzősöket a Debreceni Egyetem vezetői köszöntötték. Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja a közösség erejét és az egyetemi hagyományok fontosságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy sok diákot remélnek viszontlátni szeptemberben az egyetem falai között.
Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaságnak nagy szüksége van a jól képzett agrárszakemberekre, és a traktoros ballagás méltó példája annak az egységnek, amelyet a Balásházy és az Egyetem képvisel.
A Teknős épület előtti téren a végzősök humoros műsorral zárták az ünnepséget, amelyben a mezőgazdasági hagyományok – köztük a csergetés és a mulatós zene – is főszerepet kaptak.