Tizedik alkalommal rendezik meg a Zenélő medikusok jótékonysági koncertet Debrecenben
A Debreceni Egyetem MediChoir Hallgatói Kórusa idén tizedik alkalommal rendezi meg Zenélő medikusok című tavaszi jótékonysági koncertjét, amelyre május 6-án, szerdán várják az érdeklődőket a Zeneművészeti Kar Liszt termébe. A jubileumi eseményen a jelenlegi és egykori orvostanhallgatók lépnek színpadra, hogy Mendelssohn, Bartók, Bach, Kodály és más neves zeneszerzők műveit szólaltassák meg, de a program különlegességeként Elvis Presley Can’t Help Falling in Love című dala is elhangzik.

A koncert hagyománya a Gyermekgyógyászati Klinika egykori igazgatójához, a 2019-ben elhunyt Oláh Éva professzorhoz kötődik, aki 2013-ban szervezte meg az első, egészségügyi dolgozókat és hallgatókat szerepeltető zenei estet. A MediChoir azóta minden tavasszal továbbviszi az általa elindított kezdeményezést, és jótékonysági eseménnyé formálta a koncertet, amelynek bevételét évről évre beteg gyermekeket segítő alapítványok kapják.
A kórus számára különösen fontos az idei jubileum: a fellépők a koncert teljes bevételével az Oláh Éva által alapított, ma már az ő nevét viselő Oláh Éva Alapítvány a Genetikai Betegekért munkáját támogatják. „Oláh Éva professzor asszony haláláig fővédnökként állt mellettünk, ezért a 10. koncertet az ő emlékének és örökségének ajánljuk” – mondta el Nagy-Pénzes Máté, a MediChoir Kulturális Egyesület elnöke.
A Debreceni Egyetem 15 éves hallgatói kórusa idén is díjtalan belépéssel várja a közönséget, akik a helyszínen felajánlásaikkal segíthetik az alapítvány munkáját. A szervezők szerint a koncert nemcsak zenei élményt, hanem közösségi összefogást is kínál, amely méltó módon viszi tovább Oláh Éva professzor szellemiségét.
