Büntetőfeljelentést tesz Debrecen a SEMCORP környezetszennyezése miatt

Büntetőfeljelentést tesz a debreceni önkormányzat a lítiumion-akkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat, a SEMCORP környezetszennyezése ügyében - közölte a város polgármestere.

Forrás: Google Maps

 

Papp László azt mondta: a környezetvédelmi hatóságtól Debrecen Önkormányzata és a debreceni vagyonkezelő azt a tájékoztatást kapta, hogy a SEMCORP területén a határértéken felüli környezetszennyezés történt a felszín alatti vizekben.

"Ez egyszerűen elfogadhatatlan. A SEMCORP esetében nem először fordul elő, hogy környezetvédelmi szabályszegés gyanúja, illetve esete merül fel, éppen ezért a leghatározottabban kérjük a környezetvédelmi hatóságtól, hogy széleskörű vizsgálatot folytasson le ebben az ügyben, vizsgálja meg a SEMCORP felelősségét, szükség esetén tiltsa el a vállalatot a gyártási tevékenységtől, illetve vizsgálja meg a környezethasználati engedély visszavonásának lehetőségét" - hangsúlyozta a polgármester.

Hozzátette, hogy az önkormányzat nem áll meg a hatósági vizsgálatok kiterjesztésénél és szükségességénél, hanem büntetőfeljelentést teszünk az ügyben, tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi szabályszegésnek vannak büntetőjogi konzekvenciái is.

"Aki Debrecen környezetvédelmi szabályainak megszegésével játszik, annak büntetőjogi konzekvenciákkal is szembe kell nézni" - hangsúlyozta Papp László.