A minisztérium megrendelte a debreceni Nagyállomás felújításának előkészítését
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megrendelte a debreceni Nagyállomás felújításának megvalósíthatósági tanulmányát - írta Vitézy Dávid tárcavezető a Facebook-bejegyzésében.
A most készülő tanulmány nem egyszerűen az állomásépület felújítását vizsgálja, hanem a Nagyállomás és környezetének teljes újragondolását az utasok igényei alapján.
Megvizsgálják, hogyan lehet valódi, modern közlekedési csomópontot kialakítani, ahol a vasút, a villamos- és buszközlekedés, valamint a P+R és B+R parkolók egységes rendszert alkotnak; hogyan kapcsolódhat ehhez majd esetlegesen a TramTrain, a repülőtér és a város új gazdasági övezeteinek kiszolgálása; milyen közösségi, kereskedelmi és szolgáltató funkciókra van szükség az állomáson; és hogyan lehet az egész területet úgy fejleszteni, hogy az szervesen illeszkedjen Debrecen jövőbeli városszerkezetéhez.
A tájékoztatása szerint a megvalósíthatósági tanulmány egy hosszú folyamat első lépése. Ennek elkészülte után kezdődhet meg a tervezés, majd a végleges tervek elkészülte után írhatják ki a megvalósításra vonatkozó közbeszerzést, ezt követően pedig elindulhat az építkezés.
A néhány hete bejelentett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos célkitűzése, hogy az új vasúti kocsik beszerzése és a pályák megújítása mellett a pályaudvarok is megújuljanak, mert ezek együtt szükségesek ahhoz, hogy a közösségi közlekedés versenyképes legyen.
A miniszter július 22-i sajtótájékoztatóján a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson ismertette, hogy a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni.
A következő évekre vonatkozó tervek közül elsőként a debreceni állomás átfogó fejlesztését emelte ki a buszpályaudvar integrációjával, vizsgálva a helyi a TramTrain létrehozásának lehetőségét is.
