Nemzeti Felsőoktatási és Kiemelt szakmai ösztöndíjat kaptak a DE BTK hallgatói
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának 24 hallgatója részesült idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban, illetve Kiemelt szakmai ösztöndíjban. Közülük 14-en a felsőoktatás egyik nagy múltra visszatekintő elismerésének számító Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat nyerték el.

A támogatások elnyeréséhez nem volt elegendő a kiváló tanulmányi eredmény: a pályázóknak szakfolyóiratokban megjelent publikációkkal, szakmai konferenciákon tartott előadásokkal, valamint intézetük életében és munkájában való aktív részvétellel is igazolniuk kellett szakmai teljesítményüket.
A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra benyújtott pályázatokat kari, egyetemi, majd minisztériumi szinten is elbírálták. Ezen a többlépcsős kiválasztáson a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának 14 hallgatója szerepelt sikerrel.
Az ösztöndíjakról szóló okleveleket szerdán, a dékáni tanácsteremben rendezett ünnepségen Engler Ágnes dékán és Takács Levente oktatási dékánhelyettes adta át. A dékán a díjazottakat köszöntve a tehetség, a szorgalom és az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozta.
Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesült:
Bokor Judit anglisztika alapszakos hallgató
Bozsoky Sára Abigail néderlandisztika alapszakos hallgató
Fazekas Fruzsina angol - orosz osztatlan tanárszakos hallgató
Gergely Benedek kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgató
Kárpáti Zoltán szociológia alapszakos hallgató
Korhán Martin Kristóf történelem alapszakos hallgató
Lupócz Zsuzsa pszichológia mesterszakos hallgató
Pósán Petra kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgató
Szabó Kinga Ildikó kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgató
Tamás Virág pszichológia mesterszakos hallgató
Tiszai Anna pszichológia alapszakos hallgató
Tóth Blanka Olívia újlatin nyelvek és kultúrák (francia) alapszakos hallgató
Valicskó Sára Viktória amerikanisztika mesterszakos hallgató
Vanyó Márk Miklós történelem mesterszakos hallgató
Kiemelt szakmai ösztöndíjban részesült:
Cibere Bence történelem mesterszakos hallgató
Homovics Panna néprajz mesterszakos hallgató
Kas Dorka történelem-hon- és népismeret osztatlan tanárszakos hallgató
Kovács Kitti angol - biológia osztatlan tanárszakos hallgató
Ötvös Nóra Petra magyar alapképzési szakos hallgató
Primayer Fanni Zita szabad bölcsészet alapképzési szakos hallgató
Török Luca Rozanna anglisztika alapképzési szakos hallgató
Ujvárosi Dorina angol - történelem osztatlan tanárszakos hallgató
Vigh Adrienn Dorka magyar nyelv és irodalom mesterszakos hallgató
Zay Zsombor Zalán újlatin nyelvek (francia) alapképzési szakos hallgató
- Cimkék:
- Debreceni Egyetem
- Debrecen
- felsőoktatás
- ösztöndíj
- Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
- Bölcsészettudományi Kar