Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje

Az elmúlt tíz évben több mint 52 madárfajt azonosítottak az agráregyetemi campus területén.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje

Hirdetés
DE - DEAC családi nap 2025 ápr. CH02

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben, ebből az alkalomból óvodások, általános és középiskolások, illetve egyetemi hallgatók részvételével tartottak sétával egybekötött ünnepséget a Debreceni Egyetem (DE) agrártudományi központjának botanikus kertjében.

Az eseményen Harsányi Endre, a DE agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt hallgatói kezdeményezésre jött létre az általa oázisnak nevezett első egyetemi madárbarát mintakert, amely azóta a madárvilág és az erdei élővilág tanulmányozása mellett a közösségi élet helyszínévé is vált.

Stündl László, a mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kar dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a mintakert nemcsak a mezőgazdasági területen tanulók, hanem valamennyi hallgató kedvenc találkozó- és kirándulóhelye is lett az elmúlt években.

A DE hallgatói önkormányzata környezetvédelmi bizottságának oktatói társelnöke, Kövér László elmondta: bizottságuk 2010-ben szervezte meg az első, több száz hallgató részvételével megtartott szemétgyűjtést a debreceni Nagyerdőben, 2012-ben helyezték el az egyetem területén az első madáretetőt, 2013-ban volt az első madárgyűrűzési bemutató, rendszeresen szerveztek madárfigyelő, köztük daruvonulásokat tanulmányozó túrákat a Hortobágyon, egy évtizede pedig megnyitották a madárbarát tanösvényt.

Utóbbiról korábban, a mintakert átadásán nyilatkozott, s akkor azt mondta: a különböző madáretetők, itató- és fürdőhelyek mellett jóformán valamennyi odútípusból több darabot helyeztek el a kertben, de van ott költőláda, békavár, süntanya, fecskepelenka, darázsgarázs és a települési baglyok táplálkozását segítő egérvár is.

Az elmúlt tíz évben több mint 52 madárfajt azonosítottak az egyetemi madárbarát mintakertben - fűzte hozzá ehhez a jubileumi ünnepségen a bizottság társelnöke.