Így próbál túlélni a magyar könnyűipar – debreceni kutatás mutat rá a valós helyzetre
A magyar textil-, ruha-, bőr- és cipőipar valódi súlya jóval nagyobb annál, mint amit a közvélemény gondol. Erre mutat rá az a friss, hiánypótló tanulmány, amelyért Molnár Ernő, a Debreceni Egyetem docense rangos elismerést kapott: a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját. A kutatás a DE és a HUN‑REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésében készült, és azt vizsgálja, hogyan próbálnak talpon maradni a hazai könnyűipari vállalatok a globális versenyben.
Molnár Ernő kutatása szerint a könnyűipart sokan kizárólag a ruházati termékekkel azonosítják, pedig a szektor ennél jóval sokszínűbb. Magyarországon nemcsak divatcikkek készülnek: több gyár műszaki textíliákat állít elő, amelyek a mindennapi életben nélkülözhetetlenek. A kutató terepmunkája során találkozott olyan céggel, ahol közel százéves gépeken gyártják a gumiabroncsok erősítéséhez szükséges kordcérnát – mert a speciális minőség csak ezeken a berendezéseken érhető el.
Más vállalatok autók légzsákjait készítik Nyíregyházán, prémium kategóriás autóüléshuzat‑bőröket gyártanak, vagy éppen világhírű utazóbőröndöket állítanak elő. A hazai könnyűipar ma már rendkívül sokféle szereplőből áll: a bérmunkát végző alvállalkozóktól a saját márkát fejlesztő cégeken át a stabil nem‑divatipari gyártókig.
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy Magyarország különleges, úgynevezett félperifériás pozícióban van. A tömegtermeléshez már túl drága, ugyanakkor a magas hozzáadott értékű tevékenységek befogadásához még nem elég erős. A hazai cégek így a költséghatékonyság és a földrajzi közelség előnyei között egyensúlyoznak.
Molnár Ernő szerint a nyugat‑európai megrendelők számára a gyorsaság és a stabil szállítás sokszor fontosabb, mint az olcsóbb ázsiai gyártás. Míg a Távol‑Keletről akár hónapokig tart az áru érkezése, addig Magyarországról egy kamion 24 órán belül Németország bármely pontjára eljut, így a termék akár két hét alatt a boltok polcaira kerülhet.
A hazai könnyűipart súlyos munkaerőhiány és elöregedés fenyegeti. A rendszerváltás óta szinte teljesen eltűnt az alapanyaggyártó háttéripar, az oktatási rendszer pedig egyre inkább a divattervezést helyezi előtérbe a mérnöki és technológiai képzések helyett.
A kutatás arra is rámutat, hogy a cégek túlélésében meglepően nagy szerepe van az emberi tényezőknek. Molnár Ernő példaként említette Kiskunfélegyházát, ahol egy cipőgyár a Mercedes közelsége ellenére is képes megtartani dolgozóit. Sok helyi lakos nem akar három műszakban dolgozni, inkább választja az egyműszakos, kiszámítható munkarendet, amely mellett fóliázni, piacozni vagy családról gondoskodni is tud. A rugalmasság így versenyképességi tényezővé vált.
A tanulmány figyelmeztet: ha nem sikerül megoldani a technológiai megújulást és az utánpótlást, a hazai könnyűipari szaktudás végleg eltűnhet. A kutatás azonban folytatódik: a Debreceni Egyetem és a Magyar Könnyűipari Szövetség már a jó gyakorlatok összegyűjtésén dolgozik, hogy segítsék a vállalkozások alkalmazkodását.
Molnár Ernő szerint fontos, hogy a tudományos eredmények ne csak a szakmai közönséghez, hanem az iparági szereplőkhöz és a helyi közösségekhez is eljussanak. Ez illeszkedik a Debreceni Egyetem harmadik missziójához, amely a tudományos kiválóság mellett a régió gazdasági szereplőivel való szoros együttműködést is kiemelten kezeli.
