ESG tanácsadók és sportkommentátorok végeztek a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán ünnepélyes keretek között vehették át okleveleiket az ESG tanácsadó és sportkommentátor részismereti képzések frissen végzett hallgatói. A két programból összesen 24-en kaptak mikrotanúsítványt, ezzel új szakmai utak nyíltak meg előttük.

Az ESG tanácsadói képzés harmadik alkalommal indult el, a most végzett 14 hallgató 2025 szeptemberében kezdte meg tanulmányait. A modulok során a résztvevők átfogó ismereteket szereztek az ESG keretrendszer mindhárom pilléréről, a fenntarthatóság gyakorlati kérdéseiről, valamint a jogszabályi megfeleléshez szükséges mérési és jelentéstételi elvárásokról. A képzés sikeres teljesítésével a hallgatók megszerezték az ESG tanácsadói tevékenység megkezdéséhez szükséges alapfeltételeket is. A sportkommentátor részismereti képzés első évfolyamából további tíz hallgató vehette át mikrotanúsítványát.
Az oklevélátadón Fenyves Veronika dékán hangsúlyozta: az új képzések azt bizonyítják, hogy a piac valós igényt mutat a Debreceni Egyetemen megszerezhető, naprakész és széles körű szaktudásra. Mint mondta, a kar hagyományai régóta a fenntarthatóság témaköréhez kötődnek, jóval azelőtt, hogy az ESG fogalma a hazai tudományos terminológiában megjelent volna. Hozzátette: a sporttudományi és sportgazdasági képzések szintén stabil tudományos alapokon nyugszanak, hiszen a legfrissebb kutatási eredményeket folyamatosan beépítik az oktatásba.
A dékán kiemelte, hogy a kar oktatói portfóliójában az ENSZ fenntarthatósági céljai mind megjelennek, kutatási eredményeiket pedig egyre gyakrabban idézik hazai és nemzetközi tudósok. Ez a tudásbázis a most végzett hallgatók képzéseiben is meghatározó szerepet játszott. Fenyves Veronika arra is felhívta a figyelmet, hogy szeptembertől a végzettek bekapcsolódhatnak az ESG társadalmi, környezeti és irányítási szakember, illetve a sportközgazdász mesterképzésekbe, tovább bővítve szakmai lehetőségeiket.
- Cimkék:
- Debreceni Egyetem
- Gazdaságtudományi Kar
- ESG képzés
- sportkommentátor
- felsőoktatás
- mikrotanúsítvány
- fenntarthatóság
- oktatás