Debreceni építészhallgatók sikere a CASA nemzetközi pályázaton
A Debreceni Egyetem Műszaki Karának építészmérnök hallgatói kiemelkedő eredményt értek el a CASA nemzetközi hallgatói tervpályázaton: a nemzetközi zsűri által kiválasztott tíz legjobb pályamunka közé két debreceni csapat terve került be, és összesen három munka jutott a legjobbak közé. A siker újabb bizonyítéka annak, hogy a debreceni építészképzés nemzetközi szinten is versenyképes.

A CASA – románul ház – pályázatot még 2009-ben indították romániai építészhallgatók, azzal a céllal, hogy másodéves diákok valós építészeti problémákra keressenek kreatív megoldásokat. Az elmúlt másfél évtizedben a kezdeményezés nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát, amelyen romániai, szerbiai és magyarországi intézmények hallgatói dolgoznak közös tervezési feladatokon. A Debreceni Egyetem 2022-ben csatlakozott a programhoz, és azóta minden évben aktív résztvevője a kihívásnak.
Az idei CASA17-et a győri Széchenyi István Egyetem szervezte, ahol hét egyetem mintegy 260 hallgatója és 35 oktatója vett részt. A feladat ezúttal a győri Zeneművészeti Karhoz kapcsolódott: olyan épületet kellett tervezni, amely hosszú távú lakhatást biztosít a hallgatóknak, ugyanakkor vendégoktatók és meghívott művészek rövid távú elhelyezésére is alkalmas. A lakófunkciókat próbatermekkel, zeneszobákkal és egy, a város lakói számára is nyitott közösségi kávézóval kellett kiegészíteni, amely kisebb kulturális eseményeknek is helyet adhat. Major Zoltán, a Debreceni Egyetem adjunktusa kiemelte, hogy a hallgatók számára különösen értékes egy ilyen pályázat, hiszen valós feladattal dolgoznak, csapatban terveznek, és nemzetközi mezőnyben mérik össze tudásukat.
A debreceni csapatok közül több pályamunka is kiemelkedően szerepelt: a legjobb 28 közé jutott a Krajnyák Lili – Végh Hanga, a Molnár Csilla – Viszlai Kitti, valamint a Fehér Bendegúz – Ócsai Tamás alkotta csapat terve. A nemzetközi zsűri által kiválasztott tíz legjobb pályamunka közé pedig két debreceni munka került: Szűcs Zsófia és Tasnádi Ildikó, valamint Fónagy Stefánia terve. Ez a szereplés nemcsak szakmai elismerés, hanem komoly visszajelzés is arról, hogy a debreceni építészhallgatók kreativitása és szakmai felkészültsége nemzetközi szinten is megállja a helyét.
- Cimkék:
- Debrecen
- Debreceni Egyetem
- Építészet
- CASA17
- egyetemi hírek
- hallgatói sikerek
- nemzetközi pályázat