Campus Fesztivál: ilyen lett idén az Egyetem Tér

Szerda délután megnyitotta kapuit a 18. Campus Fesztivál és vele együtt a DE fesztiválhelyszíne, az Egyetem Tér, amely ezúttal is a Nagyerdei Stadion szomszédságában várja a fesztiválozókat. A faházaknál a karok és az egyetem más egységei színes programokkal készülnek a látogatók szórakoztatására.

A Debreceni Egyetem idén is erős jelenléttel érkezett a Campusra. Bács Zoltán rektor szerint a fesztivál különleges lehetőség arra, hogy az egyetem széles társadalmi csoportokkal találkozzon. Mint mondta, a sok fiatal miatt a rendezvény a beiskolázás szempontjából is kiemelt jelentőségű, és jó alkalom arra, hogy a tudomány képviselői kötetlen környezetben mutassák meg magukat. A rektor arról is beszélt, hogy a Campus Sportfesztiválon több mint ezer hallgató versenyzett, valamint bejelentette: a Debreceni Egyetem által szervezett Debrecen Maratont 2027-ben április 4-én rendezik meg.

A fesztivál idejére esik a felvételi ponthatárok kihirdetése is. A DE eredményváró eseménye, a Pont iDE Parti csütörtökön 19:45-kor kezdődik, ahol azokat, akik igazolják felvételüket, ajándékkal várják.

Miklósvölgyi Péter, a Campus Fesztivál igazgatója kiemelte: az Egyetem Tér szellemisége meghatározza a fesztivált, és jól mutatja, hogy az egyetem valódi szellemi bázisként működik. Hozzátette, hogy idén csaknem 300 zenei és ugyanennyi kulturális program, valamint számos gasztronómiai élmény várja a látogatókat.

A Debreceni Egyetem három helyszínen van jelen: a központi Egyetem Téren 12 faházban 26 egység mutatkozik be, sokszor közös standon. A programok között börtönszleng, DNS‑nyaklánc‑készítés, mozgásos és interaktív játékok is szerepelnek. A karok saját kutatásaikba engednek betekintést: a Műszaki Kar robotkart hozott, a jogi kar a házasság jogi hátterét mutatja be, a Kémia Intézetnél pedig elefántfogkrémet és vegyészvirágokat készíthetnek az érdeklődők. A könyvszelfi, a kvízek és a társasjátékok idén sem maradnak el.

A SET Központban nyolc egészségügyi részleg kapott helyet. Első alkalommal végeznek hallásvizsgálatot, de szemészeti és anyajegyvizsgálat, valamint az agykutatás legújabb eredményei is elérhetők. A gyerekek kedvence, a Teddy Maci Kórház szintén itt működik.

A Fun Zone-ban reflexjáték és a Campus leckekönyve várja a látogatókat, amelybe az egyetemi helyszíneken gyűjthetők a pecsétek. A megfelelő számú pecsétet összegyűjtők a karibi pultban MÉK-es szörpöt vagy fröccsöt kapnak. Újdonság az egyetem pohárvédője, amelyet a biztonságos szórakozás érdekében vezettek be: megakadályozza, hogy bármit a pohárba csempésszenek.

Az Unipass‑Alumni Színpadon minden nap aktuális témákról beszélgetnek: klímaváltozás, vízmegtartás, munkavállalói készségek, kriptovaluták, képmáshoz való jog, valamint a kultúra mentális egészségre gyakorolt hatása is terítékre kerül. 18 órától dumaszínházi előadók, 19 órától pedig zenés produkciók következnek, többek között Soma Mamagésa és a Vanavan Jazz, a Debreceni Citerazenekar, a Sárik Péter Trió és a Kolibri Akusztik.

A Nagyerdei Stadion parkolójában felépített Debreceni Egyetem Színpadon minden este népszerű előadók váltják egymást. A nyitónapon a Street Sixteen indította a bulit, a következő napokon pedig olyan fellépők érkeznek, mint a Honeybeast, Nótár Mary, a Follow The Flow, a Blahalouisiana és L.L. Junior.

A július 22–25. között zajló Campus Fesztiválra idén is százezret meghaladó látogatót várnak.