Brugós László kapta a tüdőgyógyászat egyik legrangosabb elismerését

A Magyar Tüdőgyógyász Társaság idén Brugós Lászlónak, a Debreceni Egyetem Tüdőgyógyászati Klinikájának klinikai főorvosának ítélte oda a Korányi‑gyűrűt, amely a hazai tüdőgyógyászat egyik legrangosabb életműdíja. A kitüntetéssel a szakember több mint három évtizedes gyógyító, oktatói és tudományos munkáját ismerték el.

Brugós László kapta a tüdőgyógyászat egyik legrangosabb elismerését

Brugós László szerint a díj a klinika teljes közösségének szól. Úgy fogalmazott: az orvosi hivatás alapja az empátia, a felkészültség és a beteg melletti folyamatos jelenlét, és ezt a hitvallást látja visszaigazolva az elismerésben. Hangsúlyozta, hogy a Tüdőgyógyászati Klinika csapatának sokat köszönhet, hiszen a mindennapi munka közös erőfeszítés eredménye.

A főorvos 1976-ban végzett Kolozsváron, majd több szakterületen – belgyógyászat, allergológia, klinikai immunológia, tüdőgyógyászat – szerzett képesítést, 2013-ban pedig PhD‑fokozatot. 1990 óta dolgozik a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában, jelenleg a felnőtt cisztás fibrózis szakrendelést vezeti. Kutatásai a cisztás fibrózis, a COPD, az asztma, az immunterápia és a látens tuberkulózis területére fókuszálnak.

Brugós László kiemelte: külön öröm számára, hogy a klinikáról eddig mindössze három professzor kapta meg a Korányi‑gyűrűt. Emellett az év oktatója címet is elnyerte, valamint 2025-ben megkapta a Miskovits Gustáv‑díjat is.

A Korányi‑gyűrűt a társaság 64. nagygyűlésén adták át, ahol új vezetőséget is választottak. A Debreceni Egyetem Tüdőgyógyászati Klinikáját az elnökségben Vaskó Attila képviseli, míg Mikáczó Angéla és Keszthelyi Réka vezetőségi tagként folytatják munkájukat.