Amerikai szakmai úton erősítette nemzetközi kapcsolatait a Debreceni Egyetem agrárdelegációja

A Debreceni Egyetem agrárdelegációja szakmai látogatáson vett részt az Egyesült Államokban, hogy erősítse a nemzetközi oktatási és kutatási együttműködéseket, valamint továbbfejlessze meglévő partnerkapcsolatait. A program az agrárinnováció, az állategészségügy, a biotechnológia és a mérnöki kutatások területére fókuszált. A delegáció tagjai – Harsányi Endre rektorhelyettes, Zsombik László intézetvezető és Fejér Péter István oktató – Kocsy Béla mezőgazdasági szakdiplomata kíséretében először a dél-dakotai Brookingsba látogattak, ahol a South Dakota State University vezetőivel tárgyaltak a két intézmény közös kettős diploma-programjának fejlesztéséről.

Amerikai szakmai úton erősítette nemzetközi kapcsolatait a Debreceni Egyetem agrárdelegációja

A megbeszéléseken áttekintették a képzés működését, a kreditszerzési rendszert és a bővítés lehetőségeit, majd találkoztak a programban részt vevő debreceni hallgatókkal is, akik beszámoltak amerikai tanulmányaikról és a texasi Commodity Classic mezőgazdasági szakkiállításon szerzett tapasztalataikról. A delegáció egyeztetést folytatott a South Dakota Trade képviselőivel, valamint Hunter Roberts agrárminiszterrel is, továbbá ellátogatott a Dakota BioWorx biotechnológiai központba. A programot Barry H. Dunn, az SDSU elnöke által adott fogadás zárta.

A szakmai út második állomása Lincoln volt, ahol a Nebraskai Egyetem agrár-, állatorvosi és műszaki karának vezetőivel tárgyaltak az együttműködések bővítéséről. A delegációt Robert B. Evnen államminiszter is fogadta, aki tiszteletbeli nebraskai állampolgárságot adományozott a résztvevőknek. A látogatás Indianapolisban folytatódott Diego Morales államminiszternél. A többállomásos amerikai út eredményeként a Debreceni Egyetem megerősítette kapcsolatait több intézménnyel, ami hozzájárulhat a hallgatói és kutatói mobilitás növeléséhez, valamint új közös kutatási és képzési programok előkészítéséhez.