A Gödöllő 2-1-re győzni tudott Debrecenben Kondás Elemér alakulata ellen

A Gödöllő ellen búcsúztatta a nyarat (és veretlenségét) a DEAC NB III-as labdarúgócsapata vasárnap délután a Dóczy utcai sportcampuson. 

A Gödöllő 2-1-re győzni tudott Debrecenben Kondás Elemér alakulata ellen

Jobban nem is indulhatott volna a mérkőzés, még két perec sem telt el, máris vezetett a DEAC: Lakaton Benjámin óriásbedobása Vincze Ákost találta meg, a debreceniek védőjének a fejese a kapufáról pattant Lénárt Gergő elé (a fotón fehér mezben), aki közelről bekotorta. 

A gól megadta az alaphangot, a fekete-fehérek a kapujuk elé szegezték a vendégeket, a 10. percben Szatmári István jó 18 méterről eleresztett lökete keltett riadalmat a gödöllőiek körében. A 16. percben Hankó Bence szépségdíjas találatával kiegyenlítettek a vendégek. Úgy tűnt, nem sokáig marad 1-1 az állás, Lénárt ívelt a középen érkező Bökönyi Martinhoz, aki két védő szorításából kilépve fejelhetett, kevéssel tévesztett célt. Tempós összecsapást vívtak a felek, mindkét oldalon nagy kedvvel, gólratörően játszottak a futballisták, ennek ellenére a szünet előtt már nem esett több találat.

Agilisebben jött ki a folytatásra a Gödöllő, a második etap eleje inkább a kék-fekete mezesekről szólt. Kondás Elemér kettős cserét hajtott végre az 54. percben, Bökönyi és Török László számára véget ért a találkozó, helyettük Kelemen Zsolt és Burai Erik folytatták. Rákapcsoltak az egyetemisták, egymást követték a hazai lehetőségek, a legkomolyabb talán Lakatos előtt adódott, aki kapásból rálőtte, de Szaszovszki a helyén volt. A másik térfélen ellenben Huber Tamás túl tudott járni Ratku Roland eszén, a 80. percben fordított a Gödöllő. 

Mindent megtettek a debreceniek, hogy legalább pontot mentsenek, sorjáztak a helyzetek a hajrában, de mindhiába, a DVSC legközelebbi kupaellenfele elvette a DEAC veretlenségét.

A Hajdúnánás csaknem győzelmet aratott a DVTK II diósgyőri otthonában, hiszen Pelles Gábor első félidős duplája jóvoltából sokáig vezetett, a haziak csak a 88. percben lőtték egyenlítő találatukat.

A kis Loki ózdi 5-2-es vereségéről már korábban beszámoltunk.

NB III Északkeleti csoport, 6. forduló
DEAC - Gödöllői SK 1-2 (1-1)

DEAC: Ratku – Kiss (Bartha, 83.), Herczku, Vincze – Lakatos (Lénárt Gá., 75.), Jankelic, Soltész, Török (Kelemen, 54.), Szatmári – Bökönyi (Burai, 54.), Lénárt Ge. (Czimer-Nyitrai, 75.). - Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólok: Lénárt Ge. (2.), illetve Hankó (16.), Huber (80.)

DVTK II - Hajdúnánás FK 2-2 (1-2)
Diósgyőr, vezette Sándor Csaba
Hajdúnánás: Urbán - Varga B., Pelles G., Tóth B., Talpalló (gellén, 46.), Csubák (Pinczés, 80.), Pelles D. (Takács, 63.), Bohács, Varga D. (Ujvári, 60.), Daróczi (Pelles P., 80.), Tóth G. - Vezetőedző: Vígh Ferenc
Gólok: Sáreczki (26.), Nagy M. (88.), illetve Pelles G. (3. és 42.)

A tabella:
1. Ózd                     15
2. Cigánd                15
3. DEAC                  13
4. Eger                    13
5. Gödöllő               12
6. Kisvárda II           10
7. Füzesabony          9
8. Tiszaújváros          9
9. Mátészalka            8
10. DVSC II               7
11. Hajdúnánás         7

12. DVTK II                7
13. Tiszafüred            3
14. Nyíregyháza II      3
15. Salgótarján           3
16. Tarpa                    3