Már ötvenezren látták az Attila-kiállítást

A hunok uralkodójának személyét bemutató július 12-ig nyitva tartó kiállítás 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 műtárgyán keresztül idézi meg Attila alakját és korát.

Már ötvenezren látták az Attila-kiállítást

A Magyar Nemzeti Múzeum január 23-án nyílt kiállítása április 1-jétől - a rendkívüli érdeklődés miatt - hétköznapokon egy órával hosszabb ideig, már reggel 9 órától látogatható. 

Az időszaki tárlat, amely a hunok uralkodójának személyét és örökségét mutatja be, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, hiszen 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 műtárgyán keresztül idézi meg Attila alakját és korát, valamint az utóbbi 1600 évben megjelent nyugati, keleti és magyar értelmezéseket. A közönség láthatja, hogy milyen szokások szerint éltek a hunok, mit hagytak az utókorra és milyen hatást gyakoroltak a későbbi kultúrákra a világban.

A kiállítás egyedülálló módon vizsgálja az Attilát övező mítosz és a történeti valóság kapcsolatát a régészet, a történettudomány, a művészettörténet, az antropológia, az archeogenetika eredményeinek és a kortárs reflexióknak a tükrében.

A kiállításban láthatók torzított koponyák is, amelyek a korabeli testmódosítás emlékei, valamint különleges ékszerek, amelyek a Kárpát-medencéből és az egykori hun birodalom más részeiből kerültek a vitrinekbe. Ezek között vannak karperecek, gyűrűk, nyakláncok, gránátköves nyakék is, vagy éppen "Attila méregpohara", egy Szeged-Nagyszéksós mellől előkerült, eredetileg üvegberakásokkal díszített elektronkehely. Megtekinthető Paczka Ferenc: Attila halála című festménye is.

Azerbajdzsánból női temetkezésből származó diadém, Észak-Macedóniából egy előkelő férfi síregyüttese is látható a tárlaton, többek között övdíszekkel, gyűrűvel, üveg- és ezüstedényekkel, karddal, valamint csont játékkészlettel. Az Abu-Dzabi Louvre-ból a domagnano-i kincs egy része, a British Museumból egy másik rész érkezett Budapestre, amelyek érdekessége, hogy valaha a Nemzeti Múzeum tulajdonában álltak.

A József Nádor terem kiemelt tárgyai között vannak az Üzbegisztánból érkezett orlati lemezek, emellett szerepelnek a tárgyak közt hun üstök is, amelyeket valószínűleg ünnepek alkalmával használtak. A réztárgyból a Duna-medencében nagy számban kerültek elő leletek, amelyek jól mutatják a térségbe költöző lovas nomádok, hunok területfoglalását.

Az Attila-kiállítás július 12-ig látogatható.

  • Cimkék: