Négy vasútállomás átalakul, felújítás Nyíregyháza, Füzesabony és Nagyvárad irányában
Az állomásfelújítási program részeként 14 vármegyében harminc állomás és vasúti megállóhely újul meg, mintegy 15 milliárd forint értékben, a MÁV-csoport és a Magyar Falu Program forrásaiból.

A felújítás alatt álló nyíradonyi vasútállomás műszaki átadásának megkezdése alkalmából tartott tájékoztatón Tasó László miniszteri biztos azt mondta, 21 helyszínen megújul a meglévő felvételi épület, 12 megállóhelyen pedig vadonatúj, kisméretű hűtött-fűtött váróhelyiséget tartalmazó könnyűszerkezetes épületet építenek.
Hajdú-Biharban több állomást érint a program: Nyíradonyban (fotó) 119 millió forintért, Balmazújvárosban 385 millióért, Berettyóújfaluban 220 millió forintért újult, illetve újul meg a vasútállomás épülete, Sárrétudvariban pedig kis alapterületű megállóhelyet építenek.
Megkezdődött a Debrecen-Apafa-Mátészalka (110. számú) 69,1 kilométer hosszú vasútvonal villamosítási és pályafejlesztési tervezése. A tervezés 6,43 milliárd forint európai uniós forrásból, 2029. december végére készül el.
A Debrecen-Nyíregyháza közötti 100-as fővonal felújításának kivitelezési munkálatai áprilisban megkezdődnek, a 260 milliárd forintos beruházás során 200 milliárdból a vasúti pálya, 60 milliárdból a biztosítóberendezés újul meg. Folyamatban van a 108-as Debrecen-Füzesabony vonal felújítása, míg a 104-es vasútvonal kiépítésével megvalósul Debrecen és Nagyvárad vasúti gyorsforgalmi kapcsolata.
- Cimkék:
- felújítás
- máv
- vasútállomás
- Nyíradony
- Berettyóújfalu
- Sárrétudvari
- Balmazújváros
- Magyar Falu Program