Bővül a Hungarian Startup University Program
Pályázni lehet 10-20 millió forint vissza nem térítendő, 100 százalékos intenzitású támogatásra.

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek célja, hogy bevezesse az egyetemi hallgatókat az innovációs és vállalkozói gondolkodásba.
Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szólt arról, hogy a 2020-ban indult program már több mint ezer innovatív projekt elindulását támogatta. Fontos célnak nevezte, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését az innovatív vállalkozások elindítása iránt. Ehhez szükség van bizonyos készségekre, ismeretekre, ezért indult ez a program.
A hatodik évadánál tartó HSUP-t idén a középiskolásoknak szóló HSUP BASE képzéssel bővítették, illetve szeptemberben elindították a Pathway to Business programot is, amelynek célja, hogy a doktori képzésben részt vevő hallgatókat felkészítsék tudományos kutatási eredményeik sikeres piacra vitelére. A HSUP Growth Fund új, célzott támogatási lehetőséget kínál a HSUP végzett hallgatói által alapított startupoknak, hogy eljussanak a termékfejlesztés korai szakaszából a piacképes, befektetésre érett állapotig.
Pályázni lehet 10-20 millió forint vissza nem térítendő, 100 százalékos intenzitású támogatásra. A pályázatokat befektetők segítségével értékelik, a főbb szempontok alapján, amelyek a csapat képességei, a technológiai fejlettsége, és a piaci növekedési lehetőségek.
A nyertesek egyben részt vesznek a HSUP Pioneers 6 hónapos akcelerátor programban is, ahol szakmai mentorálást kapnak induló vállalkozásuk további erősítéséhez.
Az élettudományok, a gyógyszerfejlesztések, az orvostechnikai eszközök területén hozzák létre a legtöbb innovatív vállalkozást, és a magyar vállalkozások jól teljesítenek a mesterséges intelligencia, vagy az adattudományok területén is.
A programban elért eredmények között kiemelte a HoloSapiens nevű orvostechnológiai startup vállalkozást, amely VR szemüvegre épülő technológiával, például az anatómiai ismeretek oktatását segíti az orvostanhallgatóknak.
Egy másik példa a PetWiseCare nevű alkalmazás ismertetése szerint, amely online állatorvosi tanácsokat ad a háziállatok gazdáinak.