Kínai Lampionfesztivál Debrecenben – látványos programokkal köszöntötték a Tűz-Ló évet
Debrecen belvárosa február 28-án ismét lampionfénybe borult: második alkalommal rendezték meg a Kínai Lampionfesztivált, amely a holdújév lezárását, a tél végét és a Tűz-Ló év kezdetét ünnepelte. A Debreceni Egyetem Konfuciusz Intézete és az OTT-Home International Meeting Point közös szervezésében megvalósult esemény zenével, tánccal és látványos kulturális programokkal várta az érdeklődőket a Batthyány utcai sétálóövezetben.

A Tűz-Ló év különleges időszaknak számít: a ló a szabadság és az önállóság jelképe, amelyhez a tűz elem energiát és lendületet társít, így az év a cselekvésről és az új lehetősékről szól.
A fesztivált Puskás István alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte, hogy Debrecen közösségi tereiben immár másodszor találkozhat a város közönsége a kínai kultúra sokszínűségével. Mint mondta, a rendezvény egyszerre búcsúztatja a telet, köszönti a tavaszt és hozza közelebb a távoli ország kulturális és gasztronómiai világát.
A Debreceni Egyetem részéről Horváth Andrea hangsúlyozta: az intézményben számos idegen nyelv tanulható, köztük a kínai is, amely nemcsak nyelvi, hanem kulturális kaput is nyit a hallgatók számára. Hozzátette, hogy a külföldi diákok számára is fontos lehetőség, hogy megmutathassák saját hagyományaikat a város lakóinak.
A programot DJ Pandamaci kínai discoja indította, majd a Táncoló tündérek csoportja lépett színpadra tradicionális viseletekben. A közönség hallhatta a kínai citerát, és a Hanfu-viseletbemutató is nagy sikert aratott. Az est csúcspontja a látványos oroszlántánc volt, amelyet dobok és gongok ritmusa kísért.
- Cimkék:
- Debrecen
- kínai kultúra
- Lampionfesztivál
- Debreceni Egyetem
- Konfuciusz Intézet
- rendezvény
- hagyományok
- belváros