Teva Green Zone nyílt a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán kedden adták át a Teva Green Zone elnevezésű új közösségi teret, amely a hallgatók kikapcsolódását és feltöltődését segíti, ugyanakkor lehetőséget teremt szakmai beszélgetésekre és új ötletek megszületésére is. Az átadáshoz kapcsolódóan a Teva egy oktatási célokat szolgáló automata technológiai mérőberendezést is adományozott a karnak.

Teva Green Zone nyílt a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán

A Debreceni Egyetem és a Teva több mint egy évtizede működik együtt annak érdekében, hogy a jövő gyógyszerészei már egyetemi éveik alatt megismerhessék a modern nagyüzemi gyógyszergyártás és a kutatás-fejlesztés világát. A kapcsolat egyik meghatározó mérföldköve a 2011-ben létrejött Ipari Gyógyszergyártás Kihelyezett Tanszék, amely idén fennállásának 15. évfordulóját ünnepli, és működését, valamint oktatási tematikáját tekintve jelenleg is egyedülálló az országban.

Az új közösségi tér átadása alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen Bácskay Ildikó, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánja arról beszélt, hogy a kar és a vállalat együttműködése révén a gyógyszerészhallgatók gyakorlati ismereteket szerezhetnek a nagyüzemi gyógyszergyártásról, valamint betekintést nyerhetnek a gyógyszeripar működésébe. A kapcsolódó kurzust a hallgatók a gyógyszertechnológia oktatás ötödik félévében vehetik fel, később pedig az ipari gyógyszergyártás kötelezően választható szakirányként is elérhető számukra. Az itt megszerzett tudás nemzetközi szinten is versenyképes szakmai alapokat biztosít, és a végzett szakemberek többek között a kutatás-fejlesztés, a gyógyszertechnológia, a gyártás vagy a minőségbiztosítás területén helyezkedhetnek el.

Nagy Magdolna, a Teva Gyógyszergyár Zrt. telephelyi vezérigazgatója kiemelte: az együttműködésnek köszönhetően az egyetemisták már tanulmányaik alatt közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az iparággal. A hallgatók gyárlátogatásokon és szakmai előadásokon vehetnek részt, valamint szakdolgozatukat is vállalati szakemberek támogatásával készíthetik el. A fiatalok megismerhetik a vállalati munkakörnyezetet, ami megkönnyítheti későbbi beilleszkedésüket a nagyvállalati működésbe.

Vágó Tamás, a Teva Gyógyszergyár Zrt. Generikus Kutatás-Fejlesztési Igazgatóságának vezetője arról beszélt, hogy a vállalat számít a Debreceni Egyetemről kikerülő fiatal szakemberekre, mivel Debrecenben működik a Teva európai generikus kutatás-fejlesztési központja. A kihelyezett tanszék létrehozása óta több száz hallgató ismerkedhetett meg az ipari gyógyszergyártás, a minőségbiztosítás és a gyógyszerfejlesztés területeivel. A program gyakorlati képet ad a hallgatóknak a gyógyszeripari lehetőségekről, és segíti őket szakmai orientációjukban.

Az eseményen elhangzott: Debrecenben a generikus gyógyszerfejlesztés mellett innovatív kutatás-fejlesztést támogató tevékenységek is zajlanak, miközben a Teva egy helyen van jelen gyártási és kutatás-fejlesztési tevékenységével. Az egyetem és a vállalat együttműködése a résztvevők szerint hosszú távon is erős alapot jelenthet a helyi gyógyszeripar fejlődéséhez.