Debreceni bölcsészek publikációs sikerei: átadták a Petőfi S. János Díjat

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar négy fiatal kutatója nyerte el kiemelkedő publikációs tevékenységéért a Petőfi S. János Díjat. Az elismerést tanúsító oklevelet és plakettet a kar dékáni tanácstermében rendezett ünnepségen vehette át Katona Csete, Lénárt-Muszka Zsuzsanna, Szabó Henrietta és Ureczky Eszter.

Debreceni bölcsészek publikációs sikerei: átadták a Petőfi S. János Díjat


A 2014-ben alapított Petőfi S. János Publikációs Díjat a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának kuratóriuma évente adományozza kiemelkedő publikációs teljesítményéért az intézmény 40 évesnél fiatalabb oktatója, doktorhallgatója, doktorjelöltje vagy kutatócsoportjának kutatója számára.

- Célunk, hogy elismerve tanulmányírói tevékenységüket támogassuk a tehetséges fiatal kutatókat, ugyanakkor ösztönözzük is őket a kutatómunka folytatására – fogalmazott köszöntőjében Csatár Péter.

A DE BTK stratégiai és gazdasági dékánhelyettes kiemelte, hogy a díjjal Petőfi S. János tudósi és emberi életművének emlékét is őrzi a kar.

- Ahogyan ő a múltban hidakat épített tudományágak, szervezeti egységek, hazai és külföldi kutatók között, úgy igyekszünk mi a jelenben és a jövőben is az ő szellemiségét az új generációk tagjaival összekötő hidakat építeni. Ennek egyik formája a nyelvészprofesszor özvegye és karunk támogatásával alapított, fiatal kollégák tudományos teljesítményét elismerő Petőfi S. János Publikációs Díj – hangsúlyozta Csatár Péter.

A ünnepségen Petőfi S. János munkásságát, kötődését a Debreceni Egyetemhez Dobi Edit, a DE BTK Magyar Nyelvtudományi Intézet docense, a Petőfi S. János Díj kuratóriumának elnöke méltatta. Mint fogalmazott: a professzor világhírű tudós, a szövegnyelvészet egyik megteremtője volt, aki változatos nemzetközi pályafutása közepette is vissza-visszatért egyetemünkhöz, karunkhoz. Petőfi S. János az 1980-as években rakta le a későbbiekben folyamatosan továbbfejlesztett, máig ható elmélete, a szemiotikai szövegtan alapjait. 

Dobi Edit kiemelte Petőfi S. János szerepét a kutatói közösség építésében, hisz összekapcsolva az egyetem nyelvi tanszékein tevékenykedő nyelvészeket olyan szakmai együttműködést hívott életre, amelynek köszönhetően az új diszciplína máig folyamatosan fejlődik. A szintén Petőfi S. János által alapított Poliglott szövegnyelvészeti-szövegtani kutatócsoport elindításával egy ma is egyre gyarapodó szakmai közösség született.